Nem az övé az egyház bárkája

2013.02.27. 12:19

Utolsó alkalommal üdvözölte a katolikus hívek tömegeit nyilvános audiencián XVI. Benedek pápa. Az egyházfő február 28-án, este távozik hivatalából. Hatszáz éve ez az első alkalom, hogy egy pápa visszavonul, így értelemszerűen a modern korban először lehetett tudni, hogy melyik lesz a pápa utolsó nyilvános audienciája.

Ennek megfelelően tízezrek gyűltek össze a Szent Péter bazilika előtt Rómában, hogy búcsút vegyenek a pápától. A téren többször felzengett a Benedetto-kórus a tiszteletére. A Guardian jelentése szerint Benedek feldobottabb volt, mint a hétvégén, utolsó vasárnapi miséjén.

"Mindig tudtam, hogy az egyház bárkája az Úré és nem az enyém, az Úr nem engedi, hogy elsüllyedjen ez a bárka" - üzente a híveknek Benedek, majd megközönte munkatársainak, a bíborosoknak, a püspököknek és papoknak, valamint "Isten egész népének" a szolgálatában nyújtott segítséget.

"Azért jöttem, hogy köszönetet mondjak azért a tanútételért, amit az egyháznak tett" - nyilatkozta a Guardiannak egy Ravenna közeléből érkezett hívő, Maria Cristina Chiarini. "Persze, hogy nosztalgikusak vagyunk, de nyugodtak is. Keresztényként van reményünk, az Úr nem hagy minket iránymutatás nélkül" - mondta ő is.