Bulgária május 12-én dönt a jövőjéről

2013.02.28. 10:39

Roszen Plevneliev bolgár államfő bejelentette, hogy május 12-én tartják meg az előrehozott választást Bulgáriában, amely a gazdaság stabilitását fenyegető politikai válságba sodródott.

Bojko Boriszov miniszterelnök a múlt héten mondott le a magas áramdíjak, a korrupció és a szegénység miatt kezdődött és országossá terebélyesedett, több mint két hete tartó tömegtüntetések hatására. A legnagyobb bulgáriai pártok egyike sem vállalta a kormányalakítást, ezért az államfőnek ki kellett írnia az előrehozott választást.

A lemondás mindenkit meglepett, mert eleinte úgy tűnt, hogy Boriszov nemcsak hűséges miniszterét áldozza be, de az indulatok csitításáért a cseh állami áramszolgáltatóval is kész ölre menni.