Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Szakadár muzulmánokkal tárgyal a thai kormány

2013.02.28. 11:02

Béketárgyalások indításáról állapodott meg a thaiföldi kormány az egyik szakadár muzulmán fegyveres csoporttal. Az erről szóló megállapodást a malajziai fővárosban, Kuala Lumpurban írták alá a kormány és a Nemzeti Forradalmi Front (Bariszan Revolusi Nasional, BRN) muzulmán szeparatista szervezet képviselői.

A lépéssel lehetővé vált az első hivatalos béketárgyalás a fegyveresekkel, akik autonómiát, sőt, egy külön állam megteremtését akarják elérni Thaiföld déli részén. Ezen a területen 2004 óta mintegy ötezren haltak meg az erőszak miatt.

A thaiföldi központi kormányzat és a hadsereg korábban számos felkelőcsoporttal lépett kapcsolatba, vélhetően titkos tárgyalásokat is folytatott velük, de soha sem nyíltan. A tárgyalások kezdetét azután jelentették be, hogy tavaly Thaiföld elismerte a konfliktus politikai jellegét. Korábban a kérdésben mindig katonai megoldást szorgalmaztak, amivel a déli tartományokban élő muzulmánok többségét szembefordították a vezetéssel.

A muzulmán szeparatisták a 70-80-as években a négy déli tartomány elszakadásáért, illetve Malajziához csatolásáért harcoltak. Legismertebb szervezetük, a Pattani Egyesült Felszabadítási Szervezet (PULO) mintegy 20 ezer tagot számlált. Az ellenállási mozgalom ugyan az 1990-es években kifulladni látszott, de 2004 januárjától újra, még erőszakosabb formában újjáéledt.

Az elmúlt hónapokban a szakadárok elsősorban a térségbeli iskolákat vették célba, mert szerintük azok az állam eszközei a muzulmánok asszimilálására. Az erőszakos akciókban már öt tanár meghalt. Február 13-án tizenhat lázadó halt meg egy haditengerészeti támaszpont elleni támadásban. A felkelők több merénylettel álltak bosszút veszteségeikért.

A Thaifölddel délről szomszédos Malajziában a lakosság 60 százaléka muzulmán. Az országot Bangkok korábban azzal vádolta, hogy támogatja a felkelőket. Mégis Malajzia az, amelynek segítségével most sikerült egy asztalhoz ültetni a thai fegyveresek és a bangkoki kormány képviselőit.