Vilmos
21 °C
32 °C

Ha esik, ha fúj, a füst látszani fog

2013.03.12. 08:57 Módosítva: 2013.03.12. 08:59
A Vatikánban minden készen áll a pápaválasztó konklávéra. Felszerelték a kéményt a Sixtus-kápolnára, feldíszítették a Szent Péter-bazilika lodzsáját, életbe léptek a biztonsági intézkedések, a római köztisztasági hivatal pedig megduplázta a Vatikán körül üzemeltetett szemeteskocsik számát.

Giovanni Paoletti, az olasz tüzeléstechnikusok és kéményseprők országos szövetségének főtitkára elmondta, hogy akármilyen hevesen essen is az eső, a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló füst jól fog látszani. Az általuk felszerelt kémény tökéletesen működik majd a konklávén a meteorológusok jósolta rossz időben is.

A vatikáni televíziós központ tizenhét tévékamerát szerelt fel a Szent Péter téren. Egy kamera reggeltől estig a Sixtus-kápolna kéményét figyeli majd.

A Szent Péter téren és környékén már hétfőn biztonsági készültség lépett életbe, igaz, egyelőre a legalacsonyabb, elsőfokú, de folyamatosan emelik majd.

Felsrófolták az árakat

A Vatikán környéki szállodákban szombattól lesz telt ház, bár az olasz fogyasztóvédők szerint a szobák ára több mint száz százalékkal emelkedett erre az időszakra. Március 17. és 19. között várható ugyanis az új pápa beiktatása, talán éppen Szent József ünnepére, 19-re esik, ez pedig Olaszországban egyben az apák napja is.

A szentszéki szóvivő szerint a beiktatásra már negyven hivatalos delegáció foglalt magának helyet.

A pápaválasztó bíborosok kedd reggel hétkor költöztek be vatikáni szálláshelyükre, a Szent Márta házba (Domus Sanctae Martae). Ennek működését hat nővér és harminchárom fős személyzet biztosítja: portások, szakácsok, pincérek, takarítók.

A L'Osservatore Romano szentszéki napilap beszámolója szerint a jövendőbeli pápa a konklávé után a Szent Márta ház második emeletén levő 201. számú lakosztályban fog elhelyezkedni, amely egy nappaliból, dolgozószobából és hálószobából áll 18-19. századi bútorokkal.

Dolan szereti az olasz konyhát

Az olasz sajtó szerint a Sixtus-kápolnába belépő bíborosok között Angelo Scola milánói érseknek van a legtöbb esélye arra, hogy pápaként lépjen ki, és ehhez a szintén esélyesnek tartott Pedro Odilo Scherer brazíliai bíborosnál és az észak-amerikai bíboroscsoport jelöltjeinél kell több szavazatot szereznie.

A SkyTG24 olasz hírtelevízió Timothy Dolan New York-i érseket tartja esélyesnek, aki Rómába érkezése óta jó kedélyével hívta fel magára a figyelmet. „Nem vagyok ideges amiatt, hogy be kell lépnem a konklávéba. Az lehetetlen, hogy én legyek a pápa, mert előtte még a bíborosi kinevezésemre kapott gratulációkat kellene megköszönnöm” – mondta a bíboros a Sirius XM műholdas csatornának.

Dolan, akit a Vatikánnal foglalkozó újságírók „kreatív konzervatívnak” neveznek, hozzátette: örül, hogy Rómába mehetett, mert nagyon szereti az olasz konyhát, főleg a paradicsomos fettuccine szalagtésztát, a római módra sütött bárányt és a tiramisut, „csak a dietetikusom meg ne tudja!”. Dolan szerint „az evangéliumot mosollyal és nem szigorú tekintettel kell tanítani”.

A konklávé menetrendje

Kedden tíz órakor a pápaválasztó bíborosok Angelo Sodanóval, a bíborosi testület vezetőjével misét koncelebrálnak a Szent Péter-bazilikában az új egyházfő megválasztására (pro eligendo Pontifice). A mise nyitott a hívők előtt. Ezután a bíborosok visszatérnek szálláshelyükre.

15.45-kor autóbusz viszi őket a Szent Márta-háztól az apostoli palotákig, ahol 16.30-kor a Cappella Paolina-kápolnából bevonulnak a Sixtus-kápolnába. A bíborosok a konklávéba való bevonulás közben a Teremtő Lélek, jöjj közénk (Veni Creator Spiritus) latin nyelvű imaéneket, a legrégebbi Szentlélek-himnuszt éneklik.

16.45-kor a szertartásmester az „extra omnes” latin felkiáltással fölszólít mindenkit, aki nem rendelkezik szavazati joggal, hogy hagyja el a Sixtus-kápolnát, majd a kápolna ajtajai becsukódnak.

A pápaválasztók 18 óra körül szavaznak. A szavazás eredményét jelző első füstnek 19 óra körül kell felemelkednie. 19.15-kor a pápaválasztó bíborosok a Sixtus-kápolnában vesperást (vecsernye, esti ima) tartanak. 19.30-kor visszatérnek a Szent Márta-házba, ahol 20 órakor megvacsoráznak.

Szerda reggel 6.30-7.30 között megreggeliznek. 8.15-9.15 között misét tartanak a Cappella Paolina-kápolnában, 9.30-kor bevonulnak a Sixtus-kápolnába. A délelőtti szavazás utáni füst 12 órakor várható. 12.30-kor visszatérnek a Szent Márta-házba. Délután 16 órától folytatják a szavazást a Sixtus-kápolnában, melyet 19 óra körül követ a füst felszállása. Ha a délutáni szavazás első fordulóján sikerült megválasztani a pápát, a fehér füst már 17.30-18 órakor felszállhat. Ha nem, a bíborosok harmadnap is a megszokott rend szerint folytatják a szavazást.