Az idős II. Erzsébet újabb programjait törölték betegsége miatt
Továbbra is gyengélkedik a brit uralkodó, akinek minden hivatalos programját törölték a következő néhány napra. II. Erzsébet királynő, aki az idén tölti be 87. életévét, a múlt héten egynapos kórházi kezelésre szorult heveny emésztőszervi fertőzéses tünetek miatt. A VII. Edwardról elnevezett londoni kórházat már múlt hétfőn elhagyhatta, de múlt heti programjait – köztük hivatalos olaszországi látogatását – teljes egészében törölték.
Az idős uralkodó a hivatalos indoklás szerint orvosai javaslatára hétfőn is lemondta részvételét a Nemzetközösség napja alkalmából a londoni Westminster-apátságban rendezett ceremónián, bár az ünnepi alkalomból rendezett esti fogadáson jelen volt és aláírta az új Nemzetközösségi Chartát.
A Buckingham-palota kedd este azonban bejelentette, hogy a királynő szerdai és csütörtöki hivatalos programjait ismét törölték, mivel II. Erzsébet "továbbra is lábadozik". Az udvari szóvivő keddi nyilatkozata szerint az uralkodó "reméli", hogy a jövő héten már részt vehet tervezett programjain.
A brit sajtóban most már kezdenek megjelenni a találgatások a királynő tényleges egészségi állapotáról. A keddi Daily Express szakértőket idézve azt írta, hogy a gasztroenteritisz tüneteiből - amelyektől II. Erzsébet királynő az udvar hivatalos közleménye szerint szenved - a felnőtt betegek általában 72 óra elteltével felépülnek. Idősebb betegek esetében előfordulhat ugyan, hogy ennél hosszabb ideig tart a lábadozás, de az uralkodó immár tizenegy napja beteg.
A találgatásokat csak táplálja, hogy az udvar a szinte törvényerejű szokásjognak megfelelően a szükséges minimumon túl soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról.
A titoktartás szigorára jellemző, hogy az uralkodó néhai édesanyjáról, a 102 esztendős korában, 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki, hogy még 1966-ban, 66 évesen vastagbélrákkal kezelték.
II. Erzsébet királynő idős kora ellenére eddig kiváló egészségi állapotáról volt közismert; legutóbb éppen tíz éve szorult kórházi kezelésre egy kisebb térdműtét miatt.