Lesz vita Magyarországról az EP-ben
További Külföld cikkek
- Több mint harmincan meghaltak és száznál többen eltűntek egy kongói kompbalesetben
- Európa újabb szíriai menekülteket nem fogad be – vajon hazatérnek a korábban érkezettek?
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
- Nyolc embert ítéltek el egy tanár lefejezése miatt Párizsban
„Az Európai Parlament sürgeti Önöket, hogy velünk együtt gondolkodjanak el komolyan azon, mi lehet a megfelelő válasz az európai alapértékek sérelme esetén” – mondta Schulz a tagországok állam-, illetve kormányfőinek, akikkel a csúcstalálkozó kezdetén a hagyományoknak megfelelően megbeszélést folytatott. Az ülés zárt ajtók mögött folyt, de Schulz beszédének a szövegét közzétették.
Az EP német szociáldemokrata elnöke beszámolt a csúcsvezetőknek arról, hogy a múlt pénteken megbeszélést folytatott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, és arra kérte, hogy függessze fel az alkotmánymódosítási javaslatokról való szavazást, tegye lehetővé, hogy az Európa Tanács és az Európai Bizottság előbb alaposan megvizsgálhassa a szöveget. A magyar kormány erre nem volt tekintettel, hanem sietve keresztülvitte a módosítást a parlamenten – folytatta Schulz. Ezután, mint mondta, az EP több frakcióvezetője azt kérte tőle, hogy ezt az ügyet vesse fel a tagállamok vezetőinek.
Martin Schulz közölte továbbá: az előző napon a frakcióvezetők többsége megállapodott abban, hogy április 17-én az Európai Parlament plenáris ülésén vitát folytatnak Magyarországról.
„Az Európai Unió értékek közössége. Arra törekszünk, hogy érvényesítsük ezeket az értékeket más országokkal és testületekkel való kapcsolatainkban. Annál inkább fontos, hogy az alapvető európai értékeket az unión belül is tartsák tiszteletben. Nem maradhatunk némák, ha egy tagállam keresztülgázol ezeken” – mondta Schulz.
Az EP elnöke emlékeztetett arra, hogy a finn, a holland, a dán és a német külügyminiszter "korai előrejelző rendszer" kidolgozását javasolta annak érdekében, hogy gyorsabban és határozottabban lehessen fellépni, "amikor csúfot űznek a jogállamiságból, miként az történt Magyarországon".
Schulz szerint senkinek nincs semmilyen kifogása az ellen, ha az EU figyelemmel kíséri a tagországokban a gazdasági fejleményeket. “Nem kellene ennek másként lennie akkor sem, amikor az alapvető értékeknek való megfelelést ellenőrzik” – vélekedett.
Schulz ugyanakkor arról is beszélt, hogy csak akkor lehet szó az uniós szerződés hetes cikke szerinti szankció alkalmazásáról Magyarországgal szemben, ha 100 százalékos, minden kétséget kizáró jogi bizonyíték van arra, hogy a magyar alaptörvény módosítása súlyosan megsérti az Európai Unió alapértékei. A német EP-elnök arról is beszámolt: José Manuel Barroso egyértelművé tette: a bizottság tüzetesen meg fogja vizsgálni, hogy a módosítás összhangban van-e az uniós szabályokkal, szerződésekkel és értékekkel.
Nehéz bizonyítani
A politikus hozzátette, hogy meglátása szerint jogi értelemben nagyon nehéz bizonyítani azt, hogy egy tagállam megsérti az uniós alapértékeket, és jelenleg úgy látja, hogy ehhez nincs is elegendő bizonyíték. “Ha nincs 100 százalékos bizonyíték a jogsértésre, és ezt az adott tagállam be is tudja bizonyítani, akkor a dolog visszafelé sülhet el. Addig nem szabad cselekedni, amíg nem vagyunk teljesen bizonyosak a dolgunkban” – hangoztatta a szociáldemokrata Schulz, hozzátéve, hogy ha bizonyítható a jogsértés, akkor elindulhat az eljárás.
“Ha egy törvényhozás olyan szabályt fogad el, amely alapján az alkotmánymódosításokról a jövőben az Alkotmánybíróság nem dönthet (...) az talán összeütközésben állhat az uniós joggal, de nem tudom, várjuk meg, mit mond erről a bizottság" - fogalmazott Schulz, aki többször nyomatékosította, hogy a jogi vizsgálat az Európai Bizottság feladata. A politikus nagyon fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy ez nem politikai vélemény vagy állásfoglalás kérdése; az eljáráshoz jogi bizonyíték kell arra, hogy a magyar alaptörvény módosítása sérti az uniós jogot és értékeket.
Nagyon könnyű kijelenteni, hogy valami nem egyezik az unió értékeivel, de nagyon nehéz megdönthetetlen bizonyítékkal előállni, konkrét részletekbe menően bizonyítani mindezt –fogalmazott Schulz. A tagállamnak pedig teljes joga azt mondani, mutassátok meg, mely pontokon sértem az uniós jogot – tette hozzá.
Schulz úgy vélekedett, hogy lehet megjegyzést tenni arra, ha egy politikus kétharmados felhatalmazással megosztja az országot, ahelyett, hogy egyesítené. A szociáldemokrata EP-elnök szerint mindazonáltal egy dolog politikai nyilatkozatokat, észrevételeket tenni, és azt mondani egy alkotmányozó, kétharmados törvényhozásnak, hogy amit csinál, az politikailag elfogadhatatlan, és más dolog azt mondani, hogy amit tesz, az jogellenes, illegális, törvénysértő.
“Az uniós előírások, jogszabályok és értékek megsértésének bizonyítása nagyon kemény dió, de ha ez a helyzet, akkor az Európai Uniónak cselekednie kell, hogy a saját hitelességét megőrizze" – hangsúlyozta a szociáldemokrata politikus.