A Spiegel is beszámolt Szaniszló díjazásáról

2013.03.17. 13:56
A magyar kormányzat díjazza az antiszemitákat címmel ismertette a Spiegel Online Szaniszló Ferenc és több, szélsőjobbos nézeteket valló személy március 15-i állami elismerését.

A lap szerint a magyarországi konzervatív kormány olyan személyeknek adott állami kitüntetést, akik az utóbbi időben antiszemitizmusuk és szélsőjobboldali nézeteik miatt váltak ismertté.

Szaniszló Ferencről, a Táncsics-díj új tulajdonosáról azt emelik ki, hogy az Echo tévé újságírójaként riportjaiban rendszeresen áll elő zsidóellenes összeesküvés-elméletekkel, és a romákat is támadta, „majomemberekként” jellemezte őket.

A lap megemlíti a Kárpátia énekesének, Petrás Jánosnak adományozott Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is, amelyet szintén Balog Zoltán erőforrás-miniszter adott át.

A lap hangsúlyozza, hogy Petrás együttese írta az időközben betiltott Magyar Gárda indulóját. A Spiegel felsorolja még Bakay Kornél történész nevét is, akitől azt az elméletét idézi, amely szerint Krisztus nem zsidó, hanem egy, a magyarokkal rokon ősi nép sarja volt.

A lap kiemeli, hogy Balog Zoltán Szaniszló díjazását később sajnálatosnak nevezte, de hozzáteszik: a miniszter a többi kitüntetettel kapcsolatban nem nyilatkozott.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Nukleáris elrettentés Európában: atomfegyver-együttműködést javasol Németország

Nukleáris elrettentés Európában: atomfegyver-együttműködést javasol Németország

A leendő német kancellár az orosz fenyegetés miatt tartja fontosnak ezt a lépést.

58 perce

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

2 órája

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.

március 2., 12:33

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

A rendőrség elmagyarázta mi történt.

március 2., 21:09

  • Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.

március 2., 15:31

  • Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.

március 2., 15:01

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

1 órája