Egységes fellépést sürgetnek Észak-Korea ellen

AFP
2013.04.11. 14:50 Módosítva: 2013.04.11. 15:14
"Ez a fajta háborús retorika semmiképpen sem fogadható el, ebben a G8-államok között teljes az egyetértés" - a német külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek egy hangon kell megszólalnia.

A G8 csoport külügyminiszterei között egyetértés van Észak-Korea megítélésében - közölte Guido Westerwelle csütörtökön Londonban a világ iparilag legfejlettebb hét országát és Oroszországot tömörítő csoport londoni külügyminiszteri találkozójának keretében.

"Ez a fajta háborús retorika semmiképpen sem fogadható el, ebben a G8-államok között teljes az egyetértés" - jelentette ki Phenjan magatartására utalva a német külügyminiszter. "Az a döntő, hogy a retorikából ne legyen háború" - fogalmazott Westerwelle. "Ez nemcsak a Koreai-félszigetet és a szomszédos országokat fenyegetné, hanem az egész világ stabilitását és biztonsági építményét" - a német külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek ebben az ügyben egy hangon kell megszólalnia.

Westerwelle hangsúlyozottan dicsérte Oroszország és Kína együttműködését az észak-koreai kérdésben. Szerinte a Phenjannal az elmúlt évtizedekben fenntartott szoros partneri viszonyának köszönhetően Peking képes befolyásolni Észak-Koreát.

Fumio Kishida japán külügyminiszter mély aggodalmát fejezte ki a jongbjongi nukleáris létesítmények újraindításával kapcsolatos észak-koreai törekvések, a várható rakétaindítás, valamint az Egyesült Államokat és szövetségeseiket érő fenyegetés miatt.

Az USA hadügyminisztere, Chuck Hagel figyelmeztetett, hogy Észak-Korea "egy nagyon veszélyes határ felé tart".

Miközben Szíria ügyében nem ért egyet az USA-val és az Európai Unióval, Oroszországnak Észak-Korea ügyében nincs véleménykülönbsége az USA-val - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.