Vilmos
10 °C
22 °C

Elnapolták Mubarak perének újratárgyalását

2013.04.13. 13:49

Egy másik bíróság elé utalta Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök perének újratárgyalását szombaton az ügyben elnöklő bíró, s ezzel határozatlan időre elnapolta az eljárást. Döntését Musztafa Hasszán Abdullah bíró közvetlenül a tárgyalás elején jelentette be az egyiptomi főváros peremén lévő rendőrségi akadémián, ahová előzőleg helikopterrel szállították a kórházban ápolt 84 éves volt elnököt.

A volt államfő, továbbá egykori belügyminisztere, Habib el-Adli és tanácsadói ellen a Mubarak hatalmát 2011 elején megdöntő felkelés során megölt tüntetők ügyében indult volna új eljárás.
A bíró azonban közölte, hogy a kairói fellebbviteli bíróság elé utalta az ügyet és egy új eljárásvezető kijelölését kérte, mert nehéz helyzetbe került. A védelem ugyanis megtámadta őt egy felmentő ítélete miatt, amelyet egy másik ügyben hozott a Mubarak elnököt megdöntő lázadással kapcsolatban.

Hasszán Abdullah bíró az egyiptomi közvélemény felháborodását váltotta ki tavaly októberben Mubarak 25 hívének felmentésével, akiket a kairói Tahrír téren a felkelés napjaiban elkövetett lovasroham megszervezésével vádoltak.

A Mubarak-per újratárgyalását az a fellebbviteli bíróság rendelte el, amely idén januárban, eljárási hibákra hivatkozva érvénytelenítette az elnökre korábban kiszabott életfogytiglani ítéletet. Az idős és súlyosan beteg elnököt azóta is őrizetben tartják, és egy katonai kórházban ápolják.

A perben rajta kívül hat rendőrtábornok is a vádlottak padján ült, de az első eljárásban mindannyiukat felmentették. Most az ő ügyükben is új eljárás van folyamatban. Új eljárás indult emellett a Mubarak és két fia ellen emelt korrupciós vádak ügyében is.