Heves harcok Szíriában
Újabb harcok törtek ki pénteken a szíriai fővárostól északra a lázadók, valamint a kormányhadsereg és a rendszert támogató milicisták között – közölte a londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A központ szerint a mostani harcok a legsúlyosabbak a főváros környékén a polgárháború két évvel ezelőtti kirobbanása óta.
A londoni székhelyű emigráns jogvédő szervezet szerint a leghevesebb összecsapások Dzsobárnál és Barzánál zajlottak. Az OSDH igazgatója azt közölte, hogy a szíriai légierő pénteken egy nap alatt a legtöbb csapást hajtotta végre azóta, hogy tavaly júliusban akcióba lépett. Egy másik ellenzéki szervezet, a Helyi Koordinációs Bizottságok szerint a hadsereg aknavetőkkel és rakétavetőkkel lőtte a közeli Kabún peremvárost. Sebesülésről vagy halálesetről nem érkeztek jelentések.
Damaszkusz déli részében újabb harcok törtek ki a nagyrészt a lázadók kezén lévő Jarmúk palesztin menekülttáborban. A térségbe vezető egyetlen úton lévő ellenőrző pont viszont a kormánykatonák kezén van. A Damaszkusztól keletre fekvő Gúta több szektorát is tüzérséggel lőtték pénteken. A kormány erői napok óta offenzívát folytatnak Damaszkusz térségében.
A szíriai konfliktus eredetileg az Aszad-rendszer elleni békés tiltakozással indult 2011 márciusában, később torkollott polgárháborúba. A konfliktus egyre inkább vallási jelleget ölt, mivel a kormány felfegyverzi az alavita kisebbséghez tartozó polgári személyeket. Ellenzéki aktivisták és megfigyelők szerint a milicisták jobban ismerik a terepet, mint a sorkötelesek, és hatékonyabbak az utcai harcokban.
Az ENSZ adatai szerint a két év alatt több mint 70 ezer embert öltek meg Szíriában. Az OSDH adatai szerint csütörtökön országszerte legalább 130 ember halt meg: 53 civil, 27 kormánykatona és 50 lázadó.
Vegyi fegyverek
Közben az Egyesült Államok vizsgálni kezdte, hogy a Szír hadsereg bevetett-e vegyi fegyvereket. „Nem fogok határidőt szabni, mert a tényeknek és nem a határidőnek kell meghatározniuk ezt a vizsgálatot” - mondta Carney, a Fehár Ház szóvivője. Rámutatott, hogy folytatódik a munka a hírszerzés megállapításai alapján, mert azokkal kapcsolatban nem teljes a bizonyosság, hogy minden kétséget kizáróak lennének.