Albert, Lipót
3 °C
12 °C

Letette az esküt Vilmos Sándor

2013.04.30. 10:44 Módosítva: 2013-04-30 15:55:58

Letette az esküt Vilmos Sándor, ezzel Hollandia első királya lett 1890 óta. Beatrix holland királynő 33 év uralkodás után írta alá Amszterdamban a lemondásáról szóló dokumentumot. A ceremónia után az új király családjával együtt a Dam téri királyi palota erkélyéről üdvözölte az egybegyűlt tömeget. A tér teljesen megtelt narancssárgába öltözött emberekkel.

A nagyanyja által megkezdett szokásnak megfelelően Beatrix januárban mondott le a trónról legidősebb gyermeke javára. A 75 éves királynő szerint az uralkodás nem volt túl megterhelő, de eljött az ideje a távozásának. Vilmos Sándor a Nieuwe Kerk-ben nagyszabású világi szertartáson tette le a királyi esküt. A szertartást a Dam téren a tömeg óriáskivetítőkön követte, és hatalmas üdvrivalgással fogadta az új királyt és feleségét, aki egyébként egy negyvenegy éves argentin származású befektetési bankár.

Beatrix anyja és nagyanyja, Juliana és Vilhelmina is lemondással távozott a trónról. Ugyanakkor most fordul elő 123 éve először, hogy ismét király, nem pedig királynő foglalja el a holland trónt. Beatrix januárban jelentette be lemondási szándékát. Beatrix köszönetett mondott a holland népnek, mely mindvégig szerette és támogatta. „E nélkül a bátorító szeretet nélkül az uralkodással járó terhek sokkal nehezebbek lettek volna″ – mondta.

Vilmos Sándor kiemelte, hogy olyan király szeretne lenni, aki összefogja, képviseli és bátorítja a társadalmat. Szerinte a királyi pár legfontosabb feladata, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott szerepükhöz, megjelenítve az ország egységét.

Az új király egyébként alattvalóitól nem várja el az Őfelsége megszólítást, hogy senki ne érezze magát kényelmetlenül a társaságában. A IV. Vilmos nevet azért sem szereti, mert nem szeretne egy szám lenni, ezért a hivatalos megszólítása Hollandia Királya.

Az uralkodó szerepe a holland demokráciában inkább csak ceremoniális, valós jogkörei nincsenek. Felmérések szerint a hollandok kétharmada bízik az új királyban, de csak 12 százalékuk bízik meg a politikusokban. Vilmos Sándor szeret síelni és focizni, és a New York-i maratont is lefutotta már. Személyes szívügye a vízgazdálkodás, mely a fejlődő világ egyik legfontosabb egyészségügyi kérdése.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?