Kiengedték a fogdából Slotát

2013.05.10. 08:44

Még csütörtökön a fogdából Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt korábbi elnökét, akit aznap vettek őrizetbe, mivel a kocsijával nem állt meg a rendőröknek – írta a bumm.sk szlovákiai magyar nyelvű internetes portál.

A lap a Sme című szlovák újságra hivatkozva azt írta, hogy Csaca közelében felfigyeltek rá a rendőrök, legalábbis láttak egy részegen botorkáló férfit, amint kocsiba száll. Azt nem tudni, ráismertek-e Slotára, de felírták a kocsi rendszámát, és jelentették az állami rendőröknek, akik megpróbálták megállítani, ám ezt Slota erre nem volt hajlandó.

Ekkor vették üldözőbe, megelőzték és megállították, de nem volt hajlandó megfújni a szondát, ezért bevitték. Mivel a vértesztet is elutasította, súlyosan ittas állapotban elkövetett vezetés bűncselekményéért kell majd felelnie, amiért akár 1 éves börtönbüntetést is kaphat.

A Sme beszámolója szerint éjfél után 20 perccel engedték ki a fogdából, felesége jött érte. Ügyvédje szerint indokolatlan a fogva tartása. Nem vethették alá gyorsított eljárásnak sem, mivel Slota elutasította a vallomástételt, ami viszont a gyorsított eljárás feltétele.

A fogdából való távozásakor arra az újságírói kérdésre, hogy miért vezetett részegen, azt felelte „Úgy vélem, ez tévedés lesz." „Nem vagyok részeg. Vizuálisan megállapíthatja, hogy az vagyok-e, vagy sem" - mondta az újságíróknak. Arra a kérdésre, hogy miért vitték be a rendőrök, azt válaszolta: "Remélem, hogy nem öltem meg háromszázezer cigányt". A Sme tudóstója szerint Slota alkoholszagot árasztott.