Folytatódnak a svédországi zavargások
Péntekre virradó éjjel is folytatódtak a zavaragások Stockholm elővárosaiban. A TT svéd hírügynökség jelentése szerint az elsősorban bevándorlók lakta Rinkeby körzetében mintegy 400 tüntető ezúttal is autókat gyújtott fel.
A hírügynökség arról számolt be, hogy egy másik stockholmi elővárosban is hasonló megmozdulások voltak. Randalírozó fiatalok ott is gépkocsikat gyújtottak fel és kirakatokat zúztak be.
Egy nappal korábban arról érkezett hír, hogy a zavargások Svédország harmadik legnagyobb városára, Malmőre is átterjedtek.
A megmozdulások – amelyek hétfő óta tartanak a svéd fővárosban – azután robbantak ki, hogy egy héttel korábban Husbyben, Stockholm északnyugati elővárosában egy lövöldözés során rendőrök halálosan megsebesítettek egy 69 éves, késsel hadonászó férfit. A rendőrséget az incidens nyomán azzal vádolták, hogy túllépte a hatáskörét.
A tiltakozó megmozdulások erőszakba torkolltak, és átterjedtek a főleg alacsony jövedelmű bevándorlók által lakott Fittja, Rinkeby és Jakobsberg nevű elővárosokra. Ezekben a körzetekben a migrációs háttérrel rendelkező lakosok aránya megközelíti a 80 százalékot.
Fredrik Reinfeldt miniszterelnök eddig egyszer szólalt meg a napok óta tartó zavargások kapcsán. A kormányfő szerdán nyugalomra szólított fel, és kijelentette, hogy a gépkocsik gyújtogatása nem a véleménynyilvánítás szabadságát jelenti, hanem garázdaság. Hangsúlyozta, hogy Svédország befogadó ország, és büszke erre.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Súlyos tüdőgyulladást kapott Ursula von der Leyen, minden programját azonnal lemondták
Így ő sem lesz ott Varsóban a lengyel soros elnökség nyitórendezvényén, amelyre a magyar nagykövetet sem hívták meg.
január 3., 18:36
- Külföld
Országos üzemzavar Németországban, káosz a reptereken
A hiba oka egyelőre ismeretlen.
január 3., 20:06
- Külföld
Zsákutcába jutottak az osztrák koalíciós tárgyalások, a pártok nem tudnak összefogni a szélsőjobboldal ellen
Két hónap után megszakadtak a kormányalakítási egyeztetések.
január 3., 20:26
- Mindeközben
Összeházasodott a Rocksuli két egykori gyereksztárja, megható fotókon az esküvőjük
tegnap, 21:30
- Mindeközben
Király Linda a párjáról: Lánykérés még nem volt, de látom rajta, hogy nagyon komolyan gondolja a kettőnk jövőjét
tegnap, 20:30
- Külföld
A német és a francia külügyminiszter tárgyalt Damaszkuszban az új szíriai vezetéssel
Az Aszad-rezsim bukása óta ez volt az első magas rangú, miniszteri szintű uniós kapcsolatfelvétel.
január 3., 21:11
- Külföld
Megtorlást ígér Oroszország, miután Kijev amerikai rakétákkal lőtt orosz területeket
január 4., 06:00
- Külföld
Joe Biden fél lábbal már kint van a Fehér Házból, de a Japánoknak még keresztbe tett
Hatalmas üzletet hiúsított meg az USA elnöke.
január 3., 18:10
- Címlapon
Orbán Viktor ígérete Donald Trump karmai közé kerülhetett
A kérdés az, hogy a kormány tud-e élni a „Trump-kártyával”.
tegnap, 19:05
- Külföld
Több száz szakembert várnak az Antarktiszra álomfizetéssel
Az orvosokon keresztül a szakácsokon át különböző területekre várnak dolgozókat négy kutatóállomásra.
január 3., 20:59
- Címlapon
Példátlan, amit Elon Musk tesz, megváltoztatja a németországi erőviszonyokat?
Sokan egyre nyugtalanabbak a techmilliárdos európai politikába való „betörési kísérlete” miatt.
tegnap, 16:03
- Külföld
Elon Musk fokozza a botrányt, lezajlott a beszélgetése az AfD pártvezetőjével
A techmilliárdos több témát is érintett Alice Weidellel.
tegnap, 21:52
- Külföld
Hiperszonikus rakéta, drónanyahajó, lézerfegyverek – a háború kísérleti terep is az új fegyverek számára
Egy nagy katonai kudarc Vlagyimir Putyin rendszerét is maga alá temetheti, de meddig bírja még emberekkel Oroszország és Ukrajna?
január 3., 17:42
- Mindeközben
Pokorny Lia az öregedésről: A fiatalságot köszönöm szépen, megéltem, nagyon jól érzem magam 53 évesen a bőrömben
tegnap, 18:32
- Külföld
Rettegnek az áldozatok családjai a kiszabadult maffiavezérek visszatérése miatt
A legtöbb szabadlábra került maffiózó sosem hagyta hátra a Cosa Nostrát.
január 3., 17:21
- Külföld
A svéd miniszterelnök és az osztrák kancellár felszólította az EU-t, Orbán Viktor örülhet?
A magyar kormánynak fontos az ügy.
január 3., 06:55
- Külföld
Szexuális visszaélés miatt 167 beteg perelt be egy amerikai szülész-nőgyógyászt
Kollégái szerint a férfi „már csak ilyen”.
január 4., 07:50
- Külföld
A szilveszter éjjeli zavargásokban rendőrök és tűzoltók is megsérültek Berlinben
Szigorítanának a szabályokon.
január 3., 06:53
- Külföld
Még a beiktatása előtt ítéletet hoznak Donald Trump büntetőperes ügyében
Egy biztos, börtönbe nem kerül.
január 4., 08:07
- Külföld
Republikánus képviselő lett az amerikai Kongresszus alsóházának elnöke
A korábbi vezetőnek ismét bizalmat szavaztak.
január 4., 08:25
- Külföld
Katonai segítség érkezett Haitire az elharapódzó bandaháborúk miatt
Közép-Amerika segíteni szeretne.
január 4., 08:03
- Mindeközben
Horváth Éva: Tőlem legalább másfél évig senki ne kérdezze meg, hogy vagyok, mert az úgyis költői kérdés lesz
tegnap, 16:30
- Címlapon
Barack Obama mellé ültették Donald Trumpot Jimmy Carter búcsúztatóján
Nem az történt, amire mindenki gondolt volna.
tegnap, 20:57
- Címlapon
Tömeges elbocsátás zajlik a főváros marketingcégénél
A vezérigazgató is távozik.
tegnap, 20:11
- Mindeközben
PSG Ogli megmutatta szerelmét, megismerkedésük szokatlan történetét is felidézte
tegnap, 15:27
- Mindeközben
Vujity Tvrtko elgurította a humorbonbont a Facebookon, ezen nevet most mindenki
tegnap, 14:21
- Külföld
Fokozódik a káosz Dél-Koreában: felfüggesztették az elnök elleni elfogatóparancsot
Tucatnyi rendőr hatolt be az elnöki rezidencia területére, de a biztonsági csapat közbelépett.
január 3., 08:38
- Külföld
Az FBI szerint 100 százalékban az Iszlám Állam inspirálta a New Orleans-i terrorcselekményt
Új információkat közöltek a történtekről.
január 3., 08:12
- Külföld
Húszezer dolláros gyémántot kapott az indiai miniszterelnöktől Jill Biden
Maga az amerikai elnök is számos értékes tárgyban részesült.
január 3., 13:19
- Külföld
Nem kívánatos a varsói magyar nagykövet Lengyelországban
Szijjártó Péter szerint „szánalmas és gyerekes” a lengyel külügyminiszter döntése.
január 3., 12:29
- Külföld
A német és a francia külügyminiszter Damaszkuszban tárgyal az új szíriai vezetéssel
Ők az első uniós diplomaták, aki Szíriába utaznak azóta, hogy a felkelők elfoglalták Damaszkuszt.
január 3., 10:49
- Címlapon
Lehetett sejteni, most a Mészáros Csoport megérkezett a BME-re
Elárulták a részleteket.
tegnap, 14:58
- Külföld
Most ebben is lehagytak minket a románok
Romániában kegyesebb a 2025-ös naptár a munkavállalókhoz.
január 3., 15:46
- Külföld
Százezer dolláros jutalmat ajánl a hatóság a volt venezuelai elnökjelölt elfogásáért
A 75 éves politikus Spanyolországba menekült.
január 3., 12:37
- Külföld
Két ember meghalt és sokan megsérültek, mikor épületbe csapódott egy kisrepülőgép Kaliforniában
Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a tragédiát.
január 3., 06:48
- Külföld
Elkapták a rotterdami ámokfutót, aki véletlenszerűen választotta ki áldozatait
A letartóztatás nagy megkönnyebbülést váltott ki a város lakosságának körében.
január 3., 17:39