Ha eddig nem félt a repüléstől, most fog

Princess Juliana International Airport, St. Maarten

Az apró karibi sziget reptere fontos csomópont a térség tucatnyi egzotikus turistaparadicsoma között. A reptér különlegessége, hogy a leszálláshoz extrém alacsonyan kell repülni a Maho Beach nevű strand fölött, amit csak egy út és egy kerítés választ el a kifutópályától. A strandon népszerű szórakozási forma a turisták között a nagyobb gépek érkezésekor a kerítésbe kapaszkodva megpróbálni kibírni a hajtóművek szelét, vagy egyszerűen kiállni a partra, és hagyni, hogy az 10-15 méterre bedobjon a vízbe.

A környező bárok nagy üzletet csinálnak az ijesztően lassan és alacsonyan érkező gépeket bámuló turistákból, akadnak helyek, ahol a pilóta és az irányítótorony közti rádiós kommunikációt ilyenkor kihangosítják, hogy mindenki hallja, mi történik. Az extrém látvány (érdemes a YouTube keresőjébe beírni a "maho beach plane landing" kifejezést) ellenére az utóbbi negyven évben egyetlen baleset sem történt a reptéren.

Gibraltar International Airport, Gibraltár

A gibraltári repteret a második világháború alatt építették, mivel a szoros fontos brit haditengerészeti támaszpont volt, és kellett a légi csatlakozás az anyaországgal. A probléma az volt, hogy egyszerűen nem volt elég hely a kifutópályának, így a briteknek maguknak kellett csinálni. Csináltak is: elbontottak egy keveset a  híres gibraltári sziklákból, és azzal töltöttek fel egy részt a Gibraltári-öbölből.

A kifutópálya betoncsíkja így máig belelóg a tengerbe, egyik oldalról az öböl vize, a másikról a Földközi-tenger mossa, a pilótáknak tökéletesen kell letenni a gépet, különben kész a katasztrófa. És hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a kifutópályát keresztezi a Winston Churchill sugárút, az országot Spanyolországgal, és így Európával összekötő egyetlen szárazföldi út. Az autópályát természetesen minden fel- és leszállásnál lezárják.

Toncontin International Airport, Tegucigalpa, Honduras

A History Channel toplistáján a világ második legveszélyesebb reptere. A mindössze két kilométer hosszú kifutópálya az egyik legrövidebb a világon, amire nagy, sugárhajtású utasszállítók szállnak le. A nagy tengerszint feletti magasság, a kiszámíthatatlan, mindig szeles időjárás és a hegyekkel tarkított környék borzasztó nehézzé teszi a pilóták számára a navigációt, ráadásul a hegyek miatt az utolsó pillanatban kell egy éles kanyart venni a kifutó megközelítéséhez leszálláskor.

2008-ban egy Airbus a pilóta hibája miatt túlfutott a kifutón, és a város utcáin tucatnyi autót zúzott szét, öten meghaltak a  balesetben. A kifutópályát akkor több mint 100 méterrel megtoldották.

Barra International Airport, Barra, Skócia

A Hebridákhoz tartozó Barra szigetén mindössze ezren élnek, Skóciával komp és repülőjárat köti össze. A reptéren csak kis propelleres gépek fordulnak meg, a leszállópályát a BBC 2011-ben a világ leglátványosabbjának választotta. Különlegessége, hogy egyáltalán nincs kiépítve, a gépek az Atlanti-óceán partján a homokban szállnak le és fel.

Dagálykor az egész pálya víz alatt van, ilyenkor a reptér megszűnik reptérnek lenni, és átveszik a kiteszörfösök. Ebből rögtön lehet arra is következtetni, hogy az állandó erős szél külön problémákat okoz a pilótáknak.

Congonhas Airport, Sao Paulo, Brazília

Brazília harmadik legnagyobb forgalmú reptere, évi 16 millió utast fogad (összehasonlításképpen Ferihegy 8,5 milliót), viszont ezt kizárólag belföldi járatokkal hozza össze. A világ nagy reptereivel ellentétben a város kellős közepére épült, pontosabban az 1936-ban megnyitott repteret azóta körbenőtte az akkori egymillióról mára húszmillióssá felfújódott metropolisz. Az erős légszennyezés miatt rosszak a látási viszonyok, ráadásul a decembertől márciusig tartó esős évszakban a vizes kifutópályákon rendszeresen megcsúsznak a gépek.

Legutóbb 2007-ben történt komolyabb baleset, amikor egy Airbus túlfutott a leszállópályán landoláskor, és belerohant egy raktárépületbe, ahol kigyulladt. Senki nem élte túl az utasok és a személyzet tagjai közül, 199-en haltak meg összesen.

Madeira Airport, Santa Cruz, Portugália

A turistaparadicsom Madeira szigetének évi 2 millió utast fogadó reptere a nyolcvanas évekig volt igazán hírhedt, amikor a mindössze 1600 méteres, és nagyon keskeny kifutópályájára egyenesen a hegyeknek repülve egy éles kanyarral és erőteljes süllyedéssel lehetett csak ráfordulni. 1977-ben egy Boeing 727-esnek nem sikerült megállnia landolás után, és a betoncsík végén a kerítést átszakítva a tengerbe zuhant. A balesetben 133-an haltak meg, ezután át is építették a repteret.

Az új kifutóhoz nem a megszokott tengerfeltöltéssel nyertek helyet, hanem oszlopokra építették azt a víz felett, mint egy hidat. A 180, egyenként 70 méter magas oszlopból álló szerkezet 2004-ben elnyerte az építészet Oscarjának számító Outstanding Structure Award díjat.

Heraklion International Airport, Heraklion, Görögország

Kréta szigetének legnagyobb légigikötője ismerős lehet a hazai hírekből is: 2011-ben itt sikerült leszállás közben a földhöz csapni a Malév Boeing 737-esének farokrészét. Az Indexnek egy veterán pilóta akkor így festette le a repteret: „A gép a tenger felől érkezik a leszállópályához, így sokáig egy monoton sík viszonyítási ponthoz méri a pilóta a gép függőleges helyzetét. Majd a tengert elhagyva egy húsz-huszonöt méteres sziklafal emelkedik, amin a reptér található, míg attól balra dombok, kisebb hegyek magasodnak, már szemmagasság fölött. Ilyen körülmények között könnyen egyfajta vizuális érzékcsalódáshoz hasonló helyzet alakulhat ki. Ezen a reptéren ritka a finom, puha leszállás”. A kifutópályán egyébként tilos fényképezni, mivel a reptér a görög légierő bázisával épült össze.

Tenzing-Hillary Airport, Lukla, Nepál

A világ legextrémebb reptere közel 3000 méteres magasságban a Himalája szívében. Csak Katmanduból jár ide repülőjárat, tipikusan a Mount Everest megmászására készülő hegymászókkal és segítőikkel. A kifutópálya alig 450 méter hosszú, 20 méter széles, 12 fokos szögben lejt, és egy 600 méter mély szakadékban végződik.

A pilóták dolgát kiszámíthatatlan, percről percre változó időjárás, erős szél és gyakori esők nehezítik. Néha napokig felhőbe burkolózik a reptér, ilyenkor az egészet lezárják. Az elmúlt öt évben három halálos baleset történt, a legutóbbi tavaly szeptemberben, amikor felszállás után madárral ütközött egy Dornier Do 228-as kisgép. A zuhanást senki nem élte túl.

Reagan National Airport, Washington, D.C., USA

Az amerikai főváros egyik reptere, évi 18 millió utast fogad, főleg a bevándorlási hivatal és egyéb komrányszervek használják, a nemzetközi járatok a közeli Dulles repülőtérre járnak. A fő probléma az vele, hogy nagyon közel van Washingtonhoz, a város központjától alig 5 kilométerre épült.

Washington légterének nagy része nemzetbiztonsági okoktól 5500 méteres magasságig tiltott zóna minden repülőgép számára, így a reptér megközelítésére csak roppant körülményes módon, a Potomac folyó felett nyílik lehetőség, ahonnan az utolsó pillanatban egy éles, 40 fokos fordulóval kell rákanyarodni a kifutópályára. Ezt a manővert a pilóták nagyon nem kedvelik, viszont az utasoknak egészen egyedi városnézési lehetőséget ad a leszállás előtti pár kilométer: a folyó felett egészen alacsonyan szállva a bal oldalon ülők a Capitoliumot, a Washington-emlékművet, és a Fehér Házat láthatják, míg a jobb oldalon a CIA-főhadiszállás és a Pentagon vezeti a látnivalók listáját.

Juancho E Yrausquin Airport, Saba, és Gustaf III Airport, St. Barths-sziget

A két apró karibi sziget reptere mintha egy ikerpár lenne: a csodás látvány mellé a helyhiány miatt extrém rövid és keskeny kifutópályák tartoznak, ahol csak kicsi propelleres gépek, sőt, a kategórián belül is leginkább csak a rövid fel- és leszállás specialistája, a Twin Otter jár.

Ha az egyik irányban fut túl a gép a pályán, a tengerbe pottyan, a másikon meredek sziklafal várja, St. Barths-on ráadásul közvetlenül a strandolók feje fölött kell felszálláskor elnavigálni, nagyon alacsonyan, ami a gyakorlatlanabb pilótákat különösen meg tudja zavarni. Ilyenkor muszáj a műszereknek jobban hinni, mint az ember saját szemének, akármennyire is úgy tűnik, hogy a gép hasa súrolni fogja a napernyők tetejét.

Courchevel Airport, Courchevel, Franciaország

A Holnap markában című James Bond-film nyitó jelenetéből lehet ismerős ez a reptér a francia Alpokban, 2000 méteres magasságban.

A kifutópálya 18,5 százalékos lejtése mellett a legkomolyabb probléma vele, hogy semmilyen fényjelzés nem segíti a pilótákat a manőverezésben, vagyis a leszállás a legkisebb ködben is a lehetetlennel határos. Valójában egészen könnyű összetéveszteni egy sítereppel, ahová olykor Twin Otterek és Cessnák is leszállnak.

Matekane Air Strip, Lesotho

Az apró dél-afrikai ország eldugott repülőterét nem is lehet igazából repülőtérnek nevezni, csak egy 400 méteres aszfaltcsík a semmi közepén, ami egy sziklaszirtszélén ér véget.

A pilóták elmondása szerint gyakorlatilag lehetetlen a kifutón olyan sebességet összeszedni, ami már elég a levegőbe emelkedéshez, így a felszállást rendszerint átmeneti zuhanás előzi meg a 700 méteres mélységbe. Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott, általában jótékonysági és segélyszervezetek, illetve az isten háta mögötti falvakba gyorsan eljutni próbáló orvosok használják.

Kai Tak Airport, Hongkong

Bónuszként mindenképpen meg kell emlékeznünk a világ legextrémebb nagy nemzetközi repülőterének címét 70 évig magáénak tudó, és 1998-ban bezárt Kai Takról Hongkongban. A város fő problémája a helyhiány, ennek élő szimbóluma volt a reptér, amit szó szerint felhőkarcolók között szlalomozva közelítettek meg a gépek.

Az évi 24 millió utas kiszolgálására tervezett reptér forgalma a kilencvenes években elérte az évi 30 milliót, plusz 1,5 millió tonna rakományt a teherszállító forgalomban. A környéken élők számára elviselhetetlen volt a hangterhelés, ami csak hajnal egy és fél hat között csillapodott. A környéken népszerű turistalátványosság volt parkolóházak tetejéről nézni a felettük pár tíz méterrel elhúzó hatalmas gépeket.