Feldmár: Homoszexuálisok nem léteznek

1974-ben egy skót pszichiáter megkérdezte a kollégáit, mi lenne, ha semmit sem csinálnának a skizofrénekkel. Az intézetében dolgozók nem tudtak válaszolni, mivel a betegeket, akiket addig diagnosztizáltak, azonnal kezelni kezdték. A skót felvetette: lehet, hogy amit mi skizofréniának nevezünk, az csak valakinek az elvetélt próbálkozása a gyógyulásra. A doki ezután egy tucat női skizofrénnek megnyitott egy helyet, egy szobát, és nem kezelte őket betegként. Emberi módon bánt velük, és sok szeretetet kaptak. A nők két hét után fésülködni, sminkelni, főzni akartak – pedig ilyet egy skizofrén nem csinál. Így kezdődött a Menedék Program.

Vekerdy Tamás és Feldmár András

Fotó: Karip Timi

A Soteria csütörtök estére szervezett nyilvános előadást, beszélgetést Feldmár Andrással és Vekerdy Tamással. A végig enyhe angol akcentussal beszélő Feldmár itt azt mondta, az emberek nem azért kerülnek kórházba, mert zavartak, hanem mert zavaróak. Szerinte azért lesz valaki „szkizofréjn” vagy őrült, mert a körülményei őrültek, de nem az erőszaktól fog meggyógyulni. „Ha találok egy növényt, és azt akarom, hogy viruljon, akkor nem pszichiáterhez viszem, hanem olyan környezetet teremtek neki, ahol jól érzi magát” – mondja a pszichológus, aki egyébként az állatkertben szomorúan bólogató medvéket is helikopterrel szállítaná természetes élőhelyükre.

A Kanadában élő pszichológus jótékonysági előadását a moderátor szerint „már rutinos Feldmár-előadásra járók”, ránézésre főleg jól öltözött szinglik, fiatal családanyák és elegáns raszták hallgatták. Közülük a végére az is profinak érezte magát gyereknevelésből, aki a következő tíz évben sem tervez szülni. Aki pedig tanárként volt jelen, az vagy a szakmáját, vagy az előadót utálta meg tiszta szívből. A Menedékről viszont a bevezetőnél több szó nem esett, sőt, Feldmár után Vekerdy Tamás is leszögezte, hogy erről a programról szinte semmit sem tud.

Iskola

Az iskolának, ahogy a családnak is, menedéknek kellene lennie. A nevelés kérdése viszont mindenhol ugyanaz: „azt akarom, hogy olyan legyél, amilyennek én akarlak, vagy engedem, hogy magad lehess, és megismerlek?”

Feldmár szerint amikor egy csapat gyerek a magyarázó tanár helyett az osztályterembe sétáló kutyára figyel, akkor nem a gyerekekkel van a gond, hanem a tanár unalmas. „Olyan kell, aki érdekesebb, mint a kutya.” Az a legjobb tanár, aki semmit sem tud, és nem hiszi azt, hogy a gyerekek alapból hülyék. Nem újdonság, hogy rossz az a hozzáállás, amikor a tanár ugyanazt darálja le, ami a tankönyvben van, csak mert szerinte azt a gyerek önmagától nem tudná megtanulni. „Kollégák, Önök le akarják adni az anyagot, de a gyerekek nem akarják felvenni.” Pedig minden gyerek egyformán okos, legfeljebb valamelyiknek elvonják a figyelmét. Az iskolai beválás egyébként sem egyezik meg az életben való beválással – Vekerdy ezt alátámasztotta, tudományosan.

Feldmár András

Fotó: Karip Timi

De az a szülő sem jó, aki délután a mateklecke mellé kényszeríti a gyerekét. A normális szülői korrepetálás menete szerint ugyanis a tizedik percben anyuka üvölteni, a gyerek meg sírni kezd, és persze kölcsönösen utálják egymást egy kicsit. Vekerdy inkább megírja a gyerek helyett a leckét, és vállalja a balhét a nagyszülőkkel, akik szerint ezzel éppen tönkretesz egy életet. „Oktatáspszichológiai szempontból akkor is nekem lesz igazam.” Szerinte akkor érik képességgé valami, ha délelőtt tanulják meg, és utána már nem foglalkoznak vele. „A bepakolt tornazsák, a lecke, a szép M betű a gyerek dolga. Ha a szülő azt hiszi, hogy az övé is, az legalább 12 év pokol.”

Mi legyen akkor egy iskola célja a szakemberek szerint? Az, hogy ha már van, legalább ne ártson.

Család

Több évtizedes szenvedés, megannyi félrenevelt generáció után csütörtökön azt is megtudtuk: egy kisgyereknek nem kell előre köszönnie. Vekerdy szerint ugyanis egy normális négyéves kislány nem szereti az idegeneket – sokan reméljük, hogy az sem baj, ha ez az évekkel nem különösebben változik – és a liftben ácsorgó szomszéd nénire csak némán és durcásan néz. A négygyerekes pszichológus ilyenkor érzelmi nyomaték nélkül szól a gyerekre, hogy köszönjön, úgy, hogy ne érezze, hogy tényleg köszönnie kell, a mamika viszont tudomásul vegye, hogy a család jól nevelt.

Vekerdy szerint, ha akarna, az összes gyerek olyan verset írna, mint Ady Szeretném, ha szeretnének címűje. Persze nem a minőségre gondolt, hanem az üzenetre. Éppen ezért minden gyereket olyannak kell elfogadni, amilyen, és „meg kell nyitni a kommunikációs csatornákat” – mondja.Tehát nem az a hasznos, ha megkérdezik, mosott-e kezet, vagy hogy mi történt az iskolában, hanem ha megcsikizik, vagy visításig dögönyözik. Hogy mi volt az oviban, vagy mi volt az ebéd, arra a standard válasz úgyis a semmi és a nem tudom. A gyerekek szerint az a legjobb az óvodában, hogy anyuka elhozza őket onnan. Anyuka viszont ezekkel a kérdésekkel azonnal vissza is rugdossa kisfiát a óvónéni mellé. „Majd este a kádban, vagy az ágyban előjön magától, mit mondott Joli néni aznap...”

Vekerdy Tamás

Fotó: Karip Timi

Azt is megtudtuk, hogy az ovitól hazáig bazdmegoló gyerek a legjobb családokban is becsúszik. Feldmár például eléggé meglepődött saját fián, aztán azt mondta neki, hogy őt nem zavarja a csúnya beszéd, de másokat talán igen. Ha például a felettük lakó ősz hajú nagymamának mondanák, hogy bassza meg, akkor nagy bajban lennének. A kis Feldmár megértette a dolgot: öt perccel később rohant fel a felső szomszédhoz. Aztán meg rohant vissza: „apa, igazad volt”.

A jól működő demokrácia titka

Nem kell mindenkinek egyformának lennie, nem kell mindenkit egyformára vágni, nem feltétlenül kell közösségi lénynek lenni a két pszichológus szerint – sokunk számára csillant fel a remény. „Fejlett individuumok vagyunk, így alkotunk demokráciát. A központosítás, a diktatúrák mindig elbuknak, mert egyéni egyedek vagyunk.” Éppen ezért az olyan gyerekeket, akik nem feltétlenül akarnak részt venni a csoportos foglalkozásokon, kiemelten védeni kellene.

Orvos, tanár vagy szülő akkor lehet menedék, ha félre tudja tenni az arroganciáját, és nem hiszi azt, hogy jobban tudja, mire van szüksége a másiknak, mint ő maga – ez a lényeg.

Feldmár szerint aki elmebeteg, az valójában csak attól retteg, hogy nyilvánosan megszégyenítik. Azok a gyerekek, akiket csak dicsérettel tanítottak zongorázni, örömmel játszanak életük végéig, mert nem félnek a megszégyenítéstől. Amikor Szarajevóban dolgozott – igen, ott is dolgozott – például arra jött rá, hogy a szerető családban élő gyerekeket egyáltalán nem értintették meg a háború borzalmai, az iskolákban viszont folyamatosan traumatizálták őket a maradi módszereket alkalmazó tanárok. Habár később azt is megtudtuk, hogy tulajdonképpen az sem jó, ha bókolunk a gyereknek, mert akkor szegény azt hiszi, hogy okosnak vagy szépnek vagy cukinak kell majd lennie. Nem létezik jó tanuló vagy kedves Julcsi, csak simán Julcsi létezik.

Fotó: Karip Timi

„Szerintem homoszexuálisok sincsenek. Férfival szeretkezni egy vágy, de attól, hogy azt csinálom, még nem vagyok az. Ha például kávét iszom, attól még nem leszek kávéivó. Ha aztán meg teát is iszom, pletykálni kezdenek rólam, hogy hát még azt is.” Feldmár szerint ez az emancipáció lényege, ezt kellene terjeszteni. Kezdetnek mondjuk minden kerületbe kellene egy Menedék, egy olyan hely, ahol a dolgozók nem félnek azoktól, akik fura dolgokat csinálnak – mondja.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!