Zuma meglátogatta Mandelát
Lemondta a szomszédos Mozambikba csütörtökre tervezett látogatását Jacob Zuma dél-afrikai elnök leghíresebb elődjének, Nelson Mandelának aggasztó egészségi állapota miatt. A 94 éves Mandela – az apartheidellenes harc Nobel-békedíjjal is kitüntetett hőse – napok óta válságos állapotban fekszik egy pretoriai kórházban.
Zuma azután döntött hivatalos útjának visszamondásáról, hogy látogatást tett Mandela betegágyánál. Mac Maharaj elnöki szóvivő egy rádiónyilatkozatban megerősítette, hogy az államfőt Mandela állapota késztette erre az elhatározásra.
A hétvégén Dél-Afrikába látogat a fekete kontinensen tartózkodó amerikai elnök, Barack Obama is. Maharaj egyelőre nem tudta megmondani, hogy Mandela betegsége miatt kell-e módosítani az amerikai vezető programját.