Dömötör
-1 °C
14 °C

Vihar egy pohárnyi tengerben

2013.07.01. 11:20
Évszázadokra visszanyúló területi ellentétek is terhelik a hétfőtől az EU legújabb tagja, Horvátország és szomszédai viszonyát. A szlovén-horvát határvita egy ideig még a csatlakozási tárgyalások menetét is akadályozta. A felségvizek kérdésének gazdasági jelentőségét csak részben adja a halászat, egyre fontosabb a talapzathoz kötődő vagyon, miután a sejtések szerint a terület kőolajat és földgázt rejthet.

Horvátország július 1-i csatlakozásával nem csak az EU tengeri határai lesznek hosszabbak – a szigetek teljes partvonalát is beszámítva 5800 kilométerrel –, de nőni fog az immár 28 tagból álló unió rendezetlen területi vitáinak listája is.

Nemlétező államok létező vitája

A területi vita valójában idősebb, mint az államok, amelyek között zajlik: Horvátország már az Osztrák-Magyar Monarchián belül a Magyar Királyság részeként konfrontálódott bizonyos határszakaszok kérdésében Szlovéniával, amely akkor az Osztrák Császárság részét alkotta.

„A vita hátterében gazdasági megfontolások álltak, például a vasútépítés idején nem volt mindegy, hogy melyik területet érinti a fejlesztés, de a nézeteltérések hevességét befolyásolta az is, hogy épp milyen volt a viszony Bécs és Magyarország között” – tárta fel a lokális konfliktusok mozgatórugóit Szilágyi Imre. A Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa szerint a kérdés főként egyes folyószakaszokon volt éles, és azt az egységes Jugoszlávia évtizedei is csak tompították, de sosem zárták le.

A délszláv állam 1991-es felbomlásával pedig újabb, a korábbiaknál még súlyosabb vita is kerekedett: Szlovénia tengeri kijáratának kérdése.

Nyeles telek országa

Az Adriai-tenger felségvizei csak Olaszország és Jugoszlávia között voltak kijelölve, ám a tagköztársaságokon belüli vízi határok nem. Szlovénia és Horvátország 1991-es függetlenedésével a kérdés égetően fontossá vált a kisebbik tagállamnak, miután úgy tűnt, hogy hiába van 46 kilométeres tengerpartja, valódi kijárata nincsen a nyílt vízre.

Horvátország ugyanis saját álláspontja szerint az olasz felségvizekig birtokolja az Adria északi részét, elzárva az utat Szlovénia elől. „A szlovénok szerint alanyi jogon jár nekik a kijárat, míg a horvátok szerint csak arról van szó, hogy saját területükön biztosítani kell a szlovén hajók kijárását” – hozta fel a szolgalmi úttal rendelkező „nyeles telek” példáját Szilágyi.

Megegyezés nincs, forgatókönyv van

A felek 1991 óta próbálnak dűlőre jutni a kérdésben, olyannyira eredménytelenül, hogy a valódi rendezése sem Szlovénia 2004-es, sem Horvátország EU-csatlakozása előtt nem valósult meg.

Csupán annyi történt – bár az eddigiek ismeretében ez sem kevés – hogy a felek megállapodtak egy nemzetközi bírói testület felállításában, amelynek döntését kötelező érvényűnek fogadják el. Ám, hogy mikor kerül sor a verdiktre, az kérdés. Egyelőre addig jutottak, hogy februárban Szlovénia beküldte a maga 1100 oldalas, míg Horvátország a maga háromezer oldalas dokumentumgyűjteményét a bíróság elé, amely elkezdte azok tanulmányozását.

„Ebben mindenféle történelmi érvek vannak, arról, hogy hol húzódtak a monarchián belül az egyházmegyék vagy a helyhatóságok kataszteri határai” – adott betekintést az érvek tárházába Szilágyi. „Szó szerint tehát nincsen megállapodás a határokról, de a bírói testület fennhatóságának elfogadása lényegében meghatározza a rendezés menetét” – mondta az MKI külső munkatársa, hozzátéve, hogy ide is rögös diplomáciai út vezetett.

Szlovénia és az EU-val vert csalán

1991 és 2001 között különösen éles volt a vita, azután csak alkalmanként csapott fel egy-egy vitatott határszakaszon, ha éppen valamelyik fél belpolitikai helyzete, például egy közelgő választás indokolttá tette. „Hol a horvátok vonultak fel demonstratívan zászlókkal, hol a szlovénok. Van olyan telek, amelyet határ szel ketté, a tulajdonos szerint az egész földje szlovén terület, ezt Horvátország vitatja. Egy másik esetben a horvátok birtokában volt olyan katonai objektum és kilátó, amely csak Szlovénia felől közelíthető meg” – villantot néhány egyklasszikus esetet Szilágyi.

Szlovénia 2004-es csatlakozásával a vita már az EU-t is érintette. 2006-ban Ljubljana már felvetette, hogy ha Zágráb nem lesz konstruktív a területi – elsősorban a tengeri – vitában, akkor megvétózhatja Horvátország csatlakozását, amelynek tárgyalásai egy évvel korábban indultak el Brüsszellel.

Két évvel később pedig Szlovénia az EU soros elnöki tisztjének betöltőjeként már valóban vétót emelt bizonyos horvát tárgyalási fejezetek lezárásával szemben, így a csatlakozási folyamat egy időre megrekedt.

Már csak azért is, mert éppen ekkor Horvátország életbe léptette a saját értelmezése szerint az EU előírásainak megfelelő törvényt, kijelölve a maga halászati és ökológiai övezetét, vállalva az adott terület halállományának és környezetének védelmét. A horvát zóna természetesen azokat a területeket is magába foglalta, amelyeket Szlovénia magának követelt. Az EU a tárgyalások nélküli horvát zónahatárokat nem fogadta el, így Horvátország két hónappal később visszavonta azt. Ezzel a vita nem rendeződött, csupán egy frissen keletkezett konfliktussal lett kevesebb.

2009-ben váratlanul lemondott Ivo Sanader horvát kormányfő, arra hivatkozva, hogy méltatlannak találja az EU erélytelenségét, amely lehetővé teszi, hogy Szlovénia a megegyezés helyett a saját érdekeit érvényesítse. (Az érv belpolitikailag jól mutatott, bár a lemondás valódi oka a Sanader körül gyarapodó korrupciós vádak halmaza volt.)

Távozása úgy tűnik, használt a közeledésnek: a kormányzó jobbközép HZD-t átvevő Jadranka Kosor és a szociáldemokrata Borut Pahor szlovén kormányfő megállapodtak a már említett döntőbíróság létrehozásában.

Igaz, a vita hosszasan folyt a testület összetételéről, sőt, Szlovénia népszavazáson is döntött a jóváhagyásról. „Ljubljana mindeképp szerette volna elkerülni, hogy kifejezetten tengeri jogra szakosodott bíróság vizsgálja az ügyet, amit a területen sokkal jártasabb horvátok szorgalmaztak volna” – mondta Szilágyi. Szerinte ez azt is mutatja, hogy Szlovénia érzi, hogy a jog szigorú betűjét betartva kevés esélyük volna elgondolásuk érvényesítésére. „Ezért dobták be a méltányosság elvét is” – jelentette ki Szilágyi.

Olaj és hal

A felségvizek kérdésének gazdasági jelentőségét csak részben adja a halászat, egyre fontosabb a talapzathoz kötődő vagyon, miután a sejtések szerint a terület kőolajat és földgázt rejthet. Olaszország saját részén már fúrásokat tervez, ami egyébként aggodalmat szült Szlovéniában, attó tartva, hogy a kutakodások végül azt a területet is érintik, amelyre Szlovénia igényt tart.

Szlovén lecke

A nyitott kérdések ellenére a bírósági menetrend elfogadása után szlovén részről elhárult a horvát tagság előtti akadály, így a szlovén parlament idén áprilisban jóváhagyta Horvátország belépését az EU-ba.

Viszont Brüsszel is tanult a történtekből, ezért Zágráb a csatlakozás feltételéül kapta, hogy a szomszédaival fennálló vitás kérdések rendezésekor nem akadályozhatja az érintett államok EU-s csatlakozási folyamatát. A kitétel Bosznia-Hercegovina és Montenegro későbbi – igen távolinak tűnő – csatlakozására gondolva fogalmazódott meg az EU-ban. Horvátországnak ugyanis mindkét országgal vannak kisebb-nagyobb területi vitái.

Bosznia-Hercegovinának ugyanis még a szlovénnál is szerényebb, mindössze ötkilométeres tengeri kijárata van Neum városánál, amely ráadásul el is választja Horvátország déli csücskét, Dubrovnikkal együtt a horvát törzsterületektől. A szárazföldi összeköttetés így csak két határátkeléssel vagy komppal oldható meg a horvát részek között.

Ezért aztán Horvátországban időről időre felmerül egy híd építésének gondolata. Az építmény azonban könnyen elzárhatná az utat Neum felé a nagyobb tengerjáró hajók előtt, így Bosznia-Hercegovina mindenképp szeretné elkerülni ezt, bár maga Horvátország sem lelkesedik a nyilvánvalóan költséges projektért, noha a maga számára megoldaná a kérdést. A jogi helyzetet itt egyszerűsíti, hogy a két ország között nincsen területi vita. A helyzetet itt megnyugtatóan rendezné a „határok légiesítése”, ám mivel Bosznia-Hercegovina EU-s csatlakozása még nagyon távolinak tűnik, ezért Horvátországnak alternatív megoldást kellene találnia a kérdésre.

A szlovénhez hasonló vita lóg a levegőben Montenegróval is, bár a 670 ezer fős miniállamnak mindenképpen van saját tengeri kijárata is. A vita középpontjában a Montenegróhoz tartozó kotori öböl áll, amelynek kijáratát a Horvátország részét képező Prevlaka-félsziget és az ahhoz tartozó horvát felségvizek zárhatják el a nyílt tengertől vagy az Adriai-tenger Montenegróhoz tartozó részeitől.

A vita itt is milliárdokról szólhat, ugyanis a felek ezen a területen is földgáz- és kőolajlelőhelyeket remélnek. Ezt a vitát az EU teljesen rendezetlenül emeli be Horvátország csatlakozásával, még akkor is, ha a Zágráb kötelezettséget is vállalt arra, hogy nem fogja az EU-t felhasználni Montenegróval szemben a megállapodás eléréséhez. Ám ha a terület valóban energiahordozókban gazdagnak bizonyul, Horvátország minden bizonnyal megtalálja a módját, hogy kihasználja a tagságból adódó pozícióit.