Orbán Ficóval alapoz Strasbourgra
Sűrű programja lesz Orbán Viktor miniszterelnöknek kedden. Reggel kilenckor fogadja Robert Ficót az Országházban, a plenáris megbeszélés után kétoldalú megállapodásokat írnak alá, majd délben a két miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart. Délután pedig Strasbourgban vesz részt azon a vitán, amelyet az Európai Parlamentben tartanak a Magyarországgal foglalkozó Tavares-jelentésről. Orbán a keddi magyar-szlovák csúcstalálkozó előtt hétfőn Berényi Józseffel, a Magyar Közösség Pártjának elnökével tárgyalt.
![Orbán Viktor és Robert Fico koccintanak Pilisszentkereszten, 2012 október 2-án.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/446/4462/44626/4462606_25be7299bed9adec20c65b22a9f95116_wm.jpg)
2010 tavaszán még az akkori retorika alapján úgy tűnt, hogy Orbán és Fico között elmérgesedhet a viszony, de ehhez képest a tavaly márciusi szlovák választások után udvarias pragmatizmus jellemezte a két kormány kapcsolatát. Az érzékeny ügyekről a nyilvánosság előtt hallgattak, a vitákat szőnyeg alá söpörték, és jórészt csak gazdasági együttműködésekről tárgyaltak.
Orbán és Fico a szlovák parlamenti választások után tavaly áprilisban Varsóban beszélgetett először kettesben, majd július 20-án együtt nézték meg a Slovan Bratislava-Videoton focimeccset. A két kormányfő legutóbb tavaly októberben találkozott Pilisszentkereszten, ahol bejelentették, hogy új híd épül Komáromnál, a két ország között pedig 28-ról 90-re nő a közúti kapcsolatok száma. Fico szerint az a találkozó is bizonyította, hogy ha létezik kétoldali akarat, akkor a kényes kérdéseket is meg tudják oldani.
A szlovák miniszterelnök március elején is sietett hangsúlyozni, hogy nincs gond a magyar-szlovák viszonnyal, a párbeszéd a legmagasabb szinten zajlik. Ezzel azokra a kritikákra reagált, amelyek a Turócszentmártonban elhangzott beszédét érték. A kormányfő akkor az állam zsarolásával vádolta meg a kisebbségeket, és azt mondta, hogy Szlovákia elsősorban a szlovákoké, nem pedig a kisebbségeké.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter április elején értékelte a kétoldalú kapcsolatok elmúlt egy évét. Azt mondta, hogy Orbán és Fico tavalyi találkozójukon „megegyeztek abban, hogy a polgároknak jó híreket kell hallaniuk."