Titkokban turkálásról érdeklődött Martonyi
Martonyi János külügyminiszter szerdán tájékoztatást kért Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől arról, hogy magyar kormányzati vagy egyéb intézmények ellen folyt-e titkos adatgyűjtés, akár Magyarországon akár külföldön – közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a Külügyminisztérium kezdeményezte a megbeszélést az elmúlt napokban nyilvánosságra került amerikai lehallgatási ügy kapcsán.
A találkozó során Martonyi János azt mondta: azt várják, hogy "a magyar információs igényt az amerikai fél a szövetségesi kapcsolatunk szellemében fogja megválaszolni".
A globális botrány azután robbant ki, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) volt munkatársa nyilvánosságra hozta az Egyesült Államok által folytatott titkos adatgyűjtési program részleteit.
Edward Snowden azóta 21 országhoz fordult menekültkérelemmel, jelenleg minden bizonnyal a moszkvai Seremetyevo repülőterének tranzitépületében várakozik, június 23. óta. Moszkva nem szívesen adna menekültstátuszt a 30 éves fiatalembernek.
Felmerült, hogy a Moszkvában tárgyalt Evo Morales bolíviai elnök gépén távozott kedd éjszaka Oroszországból, ezt azonban a bolíviaiak tagadják. Morales gépe jelenleg Bécsben van.