PRISM: Emberi jogi szervezetek perelnek

MTI/Index
2013.07.11. 21:43

Az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH) és az Emberi Jogok Ligája (LDH) feljelentést fog tenni Párizsban, hogy fény derüljön az amerikai internetes óriásvállalatok szerepére az NSA internet-megfigyelési programjában.

Emmanuel Daoud, a két szervezet ügyvédje a France Info hírrádióban azt mondta, hogy az ismeretlen tettes ellen indított eljárás célja annak kiderítése, hogyan vett részt a Microsoft, a Google, a Yahoo, a Facebook, a YouTube, a Skype, az AOL, az Apple és a PalTalk az NSA adatgyűjtési és elemző programjában, a PRISM-ben.

Daoud szerint a cégek lehet, hogy nem mondták el a teljes igazságot. Az ügyvéd szerint felmerült a gyanú, hogy a vállalatok az NSA és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) rendelkezésére bocsátották a szerverüket azért, hogy az amerikai hírszerzők be tudjanak hatolni és le tudják menteni ügyfeleik adatait.

A kilenc amerikai cég francia leányvállalatai ellen is nyomozás indulhat, jelezte az ügyvéd. A Radio France Internationale emlékeztet: a francia törvények szerint ismeretlen tettes ellen széleskörű nyomozás rendelhető el.

A franceinfo.fr szerint a cégeket öt fő pontban szeretnék meggyanúsítani: adatkezelő rendszerbe való jogosulatlan belépéssel, személyes adatok törvénytelen gyűjtésével, személyiségi jogok megsértésével nyert nyilvántartások és dokumentumok megőrzésével és felhasználásával, a magánélet szándékos megsértésével és elektronikus levéltitok megsértésével.

A PRISM létezését június elején leplezte le Edward Snowden, az NSA volt szerződéses alkalmazottja. A feltárt információk az Egyesült Államokban újabb társadalmi vitát robbantottak ki arról, hol húzódnak a titkos megfigyelés határai egy nyitott társadalomban, és külföldön is tiltakozásokat váltott ki az amerikai kémszervek tevékenysége.

A napokban a Google és a Microsoft is azt kérte az amerikai hatóságoktól, engedélyezzék, hogy több információt tegyenek közzé a felhasználókra vonatkozó titkosszolgálati megkeresésekről. A két amerikai számítástechnikai óriáscég elmondásuk szerint felhasználói megnyugtatására fordult ezzel a kéréssel a hatóságokhoz.