Japán fejlesztené haderejét
Egy pénteki kormányzati jelentés szerint Japánnak fontolóra kell vennie az ellenséges külföldi támaszpontok megtámadásához szükséges katonai képességek fejlesztését, és aktívabb védelmi politikát kell folytatnia Kína túlzott magabiztossága és az észak-koreai fenyegetés miatt. Védelmi hivatalnokok azt hangsúlyozzák, hogy Tokió lépései alapvetően védelmi, nem pedig támadó jellegűek. Az ajánlások magvalósítása nagy eséllyel fokozná a feszültséget Tokió és Peking között.
A jelentés előirányozza a Japán Önvédelmi Erő haditengerészeti képességeinek megerősítését, az ország négy fő szigetétől távol eső területek – köztük a Kína által vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri földdarabok – ellenőrzésének erősítését, valamint a fegyverexport-embargó felülvizsgálatát is.
A nacionalistának tartott Abe egyik fő politikai célja a japán „békealkotmány" módosítása, valamint az alaptörvény által súlyosan korlátozott felhatalmazással és képességekkel rendelkező önvédelmi erő „rendes" hadsereggé való fejlesztése. A jelentés szerint a Japánra leselkedő veszélyek fényében elkerülhetetlen az ország elrettentő képességének erősítése.
„Nem változik a védelmi politikánk kizárólag defenzív jellege. A külföldi célpontokra való csapásmérés képessége az azzal kapcsolatos diskurzus része, hogy hogyan reagáljunk, ha egyszerre több támadás éri az országot" – mondta Onodera Incunori védelmi miniszter.
Szerdán egy kínai repülőgép a déli órákban Okinava prefektúra fő szigete és a kisebb Mijako sziget között repült el, majd visszafelé is ezt tette. Tokió riasztotta vadászgépeit, a japán védelmi miniszter pedig „Kína terjeszkedése" jelének nevezte a Y-8-as megjelenését. A kínai védelmi tárca szerint a repülőgép előre tervezett gyakorlórepülést hajtott végre, az nem irányult egyetlen ország ellen sem.
Abe Sindzó japán kormányfő sajtójelentések szerint nyugtalanítónak nevezte, hogy "kínai harci gépek repkednek Japán körül". A kínai média ezzel szemben arról cikkezik, hogy Abe és pártja a "kínai fenyegetés" rémképével igyekszik megtéveszteni a nemzetközi közvéleményt, s ezzel keres ürügyet védelmi képességeinek növeléséhez.