Elfogták a haikus sorozatgyilkost

2013.07.29. 19:40 Módosítva: 2013.07.29. 19:41

Öt személy meggyilkolásával gyanúsítanak egy 63 éves férfit Tokióban. A férfit mintegy négyszáz rendőr kereste egészen hétfőig, írja a CNN.

Szombaton három holttestet találtak Nyugat-Japán egy kicsi, mindössze húszfős településén, kiégett házakban. Másnap reggel újabb két holttest került elő pár száz méterre a helyszíntől. Mivel a boncolások után kiderült, hogy mind az öt személy a fejsérülésébe halt bele, a rendőrök sejteni kezdték, hogy egy sorozatgyilkos áll az esetek mögött.

A keresett férfi, aki a kiégett házak mellett lakott, az eset után eltűnt. A háza falán viszont egy kis cetlin egy üzenetet hagyott. Az rövid szöveg haiku, vagyis hagyományos japán versformába volt szedve. Japánról angolra, angolról magyarra fordítva a vers úgy szólthatott: "Felgyújtani,/ a füst örömöt okoz,/ az ország haverjainak." A hatóságok szerint viszont a haikunak nem volt köze a gyilkosságokhoz.

A rendőrök később egy kilométerre a házaktól, a hegyekben találták meg a gyilkost. Amikor rátaláltak, semmi mást nem viselt, csak egy alsógatyát.

A CNN cikke szerint a férfi körülbelül húsz évvel ezelőtt azért költözött a világtól szinte teljesen elzárt településre, hogy a szüleit gondozza. Miután szülei 7-8 évvel ezelőtt meghaltak, a férfi elidegenedett szomszédaitól, az utóbbi időben pedig állítólag sokat vitatkozott velük a kutyája miatt.