Világszintű terrorkészültség az al-Kaida miatt

MTI/Index
2013.08.03. 11:46 Módosítva: 2013.08.03. 13:50

Terrorveszély miatt világszintű utazási figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államok. A közelebbről nem meghatározott veszélyhelyzet a hivatalos közlemények szerint különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában jelentős.

Az al-Kaidától érkezett "több, mint szokásos fenyegetés" miatt pénteken több amerikai nagykövetséget is bezártak. Európai országok is hasonlóképpen jártak el: Németország és Nagy-Britannia bejelentette, hogy átmenetileg mindkét állam jemeni képviselete zárva marad.

Az amerikai utazókat világszerte fokozott óvatosságra kérő figyelmeztetést egyelőre augusztus 31-ig adták ki. A veszélyhelyzetet különösen nagynak tartják a tömegközlekedésben és más idegenforgalmilag kiemelt helyszíneken.

A New York Times információi szerint a súlyos terrorveszélyre al-Kaida vezetők közötti elfogott emailekből következtetnek. Barack Obama elrendelte, hogy minden szükséges lépést tegyenek meg az al-Kaida jelentette fenyegetés kivédésére.

A megnövekedett terrorveszély a ramadán végével és a szeptember 11-ei terrortámadás évfordulójának közeledtével függhet össze. Az Egyesült Államok tavaly szeptember 11. előtt is adott ki hasonló jellegű figyelmeztetést. Akkor nem sikerült megelőzni a négy amerikai életét követelő támadást a líbiai Bengáziban az amerikai konzulátus ellen.