Nyugati támadás a szomáliai terrorbázison
Egy „ismeretlen külföldi hatalom erői” támadást hajtottak végre Szomália déli részén szombatra virradó éjjel, megölve az al-Shaabab iszlamista milícia egyik tagját.
A mogadishui állami rádió szerint az összecsapásban külföldi repülőgépek is részt vettek. Helyi lakosok Barawéból szintén megerősítették, hogy a tenger felől ért támadás egy az al-Saabab fegyveresei által őrzött házat, a tűzpárbaj több mint egy órán át tartott. A szomáliai hírszerzés szerint a támadás célpontjai a házban tartózkodó „fontos külföldi személyek” voltak.
A kenyai főváros elit bevásárlóközpontja ellen két hete súlyos terrortámadást végrehajtó al-Shaabab közlése szerint „nyugatiak” támadtak meg egy házat egyik tengerparti bázisukon, a főváros Mogadishutól mintegy 180 kilométerre délre lévő Barawe városában, megölve egy lázadó harcost.
Barawe évek óta az iszlamista lázadó szervezet ellenőrzése alatt áll. Többször volt már itt nyugati kommandós akció,az amerikai hadiflotta SEAL osztaga 2009-ben itt végzett másokkal együtt Salah al Nabhannal, az al-Kaida egyik legkeresettebb terroristájával.