Simán feljutott egy repülőre egy 9 éves fiú

2013.10.07. 12:42

Három ellenőrző ponton is átjutott mindenféle kérdés és beszállókártya nélkül egy 9 éves kisfiú, aki egy Minneapolisból Las Vegasba tartó repülőjáraton rejtőzött el, írja a Star Tribune.

A biztonsági kamerák felvételein látszik, ahogy a fiú a reptéri személyzetet kicselezve felmegy a gépre, ahol bőven voltak szabad helyek. A légikisasszonyoknak az út közben tűnt fel, mert nem szerepelt a kíséret nélkül utazó kiskorúak listáján, és láthatóan nem az egyik utassal volt.

A Las Vegas-i reptéren már a rendőrök várták a gyereket. A minneapolisi hatóságok megkeresték a családját, ahol azt mondták nekik, hogy csütörtök reggel óta nem látták a fiút.

A csütörtöki eset előtt a fiú már szerdán is járt a reptéren, elvett egy csomagot a futószalagról, és egy benti étteremben ebédelt. Azt mondta, hogy ki kell mennie a vécére, a csomagját és az ebédszámláját pedig hátrahagyta. A csomagot visszakapta egy utas, semmi sem hiányzott belőle.