Keressen terroristát, megéri!

2013.10.08. 11:22

Az amerikai kormány 1984 óta 125 millió dollárt (több mint 27 milliárd forintot) költött terroristák után járó vérdíjak kifizetésére. Pénz azoknak jár, akik a terroristák bebörtönzését elősegítő, felhasználható információt szolgáltatnak, vagy terrorcselekményeket hiúsítottak meg, írja az ABC News. A külügyminisztérium jelenleg ötven külföldi terroristáért ajánl 500 ezer és 25 millió dollár közötti összeget.

 

Ajamn al-Zavahiri – 25 millió dollár

000 Hkg6922523 ok
Fotó: -

Ajman al-Zavahiri a világ legkeresettebb terroristája. Az egyiptomi sebész évtizedekig volt Oszama bin Laden helyettese és orvosa, most pedig feltételezhetően ő vezeti az al-Kaidát. Al-Zavahiri részt vett az amerikai konzulátusok elleni 1998-as támadás és a 2001. szeptember 11-i merénylet kitervelésében. Érte magasabb vérdíjat ajánl az amerikai kormány, mint bármelyik más bűnözőért.

 

Abu Du'a – 10 millió dollár

dua ok
Fotó: rewardsforjustice.net

Abu Du'a az al-Kaida kegyetlen iraki ágának a vezetője. Az amerikai külügyminisztérium információi szerint jelenleg Szíriában rejtőzik. Oszama bin Laden halála után Du'a bosszút fogadott, és néhány napokon belül megszervezett egy merényletet, amelyben 24 rendőr meghalt, 72 pedig megsebesült az iraki Hilla városában. Du'a egy összesen száz merényletből álló támadássorozattal tervez elégtételt venni bin Laden haláláért.

 

Mullah Omar – 10 millió dollár

ok
Fotó: rewardsforjustice.net

Mullah Omar 2001 óta szerepel az USA vérdíjlistáján, mivel az afganisztáni tálib kormány vezetőjeként menedéket nyújtott bin Ladennek. A tálib kormány megdöntése után Omar elmenekült Afganisztánból, és feltételezések szerint Pakisztánban él jelenleg, onnan irányítva az amerikai és az afgán csapatok elleni támadásokat.

 

Háfiz Mohammed Szajjíd 10 millió dollár

000 Del6241210 ok
Fotó: S.s Mirza

Háfiz Mohammed Szajjíd az alapító-vezetője annak a pakisztáni terrorcsoportnak, amelyik a 2008-as mumbai merényletekért felelős. A támadásokban 166 ember, köztük hat amerikai halt meg. Szajjíd Pakisztánban született, mérnökként végzett.

 

Jaszin al-Suri 10 millió dollár

yasin al suri ok
Fotó: rewardsforjustice.net

Al-Suri az al-Kaida iráni ágát vezeti, egyes információk szerint az iráni kormány tudtával és beleegyezésével. A szíriai születésű férfi több millió dollárt gyűjtött már össze a terrorszervezetnek, és ő felelős a logisztikáért is, azaz koordinálja a pénz és az újoncok mozgását a Közel-Keleten.