A vébéselejtezőn akartak robbantani a terroristák
Véletlenül korábban robbant fel a bomba, így csak az öngyilkos merénylők haltak meg a tervezett merényletben Etiópiában. Addisz-Abebában a szomáli terroristák a sorsdöntő Etiópia–Nigéria vb-selejtezőn akartak merényletet végrehajtani. „A szomáliaiak azt tervezték, hogy a szurkolók között elvegyülve öngyilkos támadást követnek el a stadionban vagy más olyan helyszínen, ahol nagy tömeg verődik össze a meccset megnézni” – mondta az etióp kormány szóvivője.
A robbanás az etióp főváros előkelőnek számító negyedében következett be, öt kilométerre az Addisz-Abeba Stadiontól, ahol akkora már sok ezer szurkoló gyűlt össze a meccsre. A robbanás helyszínén a hatóságok fegyvereket, robbanóanyagokat, kézigránátokat, detonátort és focimezeket találtak. A hatóságok idáig három gyanúsítottat vettek őrizetbe.
A két terrorista illegálisan tartózkodott az etióp főváros Bole negyedében, ahol egy kisebb szomáliai menekült közösség él. Ugyanezen a környéken van az otthona sok nyugatinak is. A robbantásban az AP hírügynökség értesülése szerint egy, az amerikai nagykövetségen dolgozó férfi lakása is megsérült.
Az Egyesült Államok nagykövetsége a merénylet után óvatosságra intette az országban élő amerikaiakat. Egy Twitter-üzenet újabb robbantásokat helyezett kilátásba Addisz Abebában, bár az üzenet valódiságát terrorizmus szakértők kétségbe vonják.
Az al-Kaidához kötődő szomáliai iszlamisták al-Sabáb milíciája korábban megtorlással fenyegette meg Etiópiát, amiért az Afrikai Unió missziójában csapatokat küldött Szomáliába. Az év első felében ugyan Etiópia elkezdte kivonni csapatait Szomáliából, de a szeptemberi kenyai merénylet után azt mondták, nem áll szándékukban teljesen kivonulni a gyakorlatilag szétszakadt, jelentős részeiben iszlamista milíciák által uralt országból.
Az al-Sabáb fegyveresei hajtották végre a kenyai bevásárlóközpont elleni szeptemberi támadást. A több napig tartó terrorakcióban legalább 62-en haltak meg, több mint kétszázan megsebesültek.