Hetedszer is halálra ítélték a 87 éves japánt

2013.10.18. 12:09

Japánban hetedszer is elutasították egy kétes körülmények között halálra ítélt férfi perújrafelvételét – írta közleményében az Amnesty International jogvédő civil szervezet.

A nyolcvan feletti Okunishi Masaru 1969 óta él a halálsoron, miután öt nő meggyilkolásának bűntettében találták bűnösnek. Beismerő vallomását az öt napon át tartó, napi többórás kemény vallatás után tette meg, ahol ügyvéd egyáltalán nem volt jelen.

Az első tárgyaláson Masaru visszavonta vallomását, így bizonyítékok hiányában felmentették. Ám a fellebbviteli bíróság az ítéletet megsemmisítette, majd a férfit halálra ítélte.

A legutóbbi perújrafelvételi kérelmét a Legfelsőbb Bíróság többek között azért utasította el, mert úgy vélték, a legelső vallomást kell alapul venni, annak ellenére, hogy azt korábban a fogva tartott visszavonta.

Okunishi Masaru ügyvédei egy nyolcadik beadványt terveznek, de a folyamat évekig is eltarthat.

A férfi több mint 40 éve kénytelen úgy élni, hogy akár még aznap kivégezhetik. Japánban a halálsoron lévő elítélteknek csak néhány órával a kivégzés előtt mondják meg a pontos időpontot, addig teljes titokban tartják. Emellett, mint minden kivégzésre váró elítéltet, őt is főként magánzárkában tartják.

Jelenleg japánban több mint 130 elítélt vár a sorsára a halálsoron.

Az Amnesty International felszólította a japán kormányt, hogy helyezze moratórium alá a jelenleg kivégzésre váró emberek ítéleteit, ami a halálbüntetés eltörlése irányába tett első lépés lenne.

A civil szervezet a birtokában lévő dokumentumokra hivatkozva azt állítja: verték, megfélemlítették a fogva tartottakat, megvonták az ételt és az alvási lehetőséget tőlük, vallatáskor hosszú ideig egy adott pózba – mozdulatlan álló vagy ülő helyzetbe – kényszerítették őket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Megszületett az elsőfokú ítélet.

február 26., 14:02

  • Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.

február 26., 17:12

  • Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.

február 26., 15:03

  • Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.

23 perce

  • Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.

február 26., 13:49

  • Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.

február 26., 12:35

  • Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.

február 26., 13:40

  • Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.

február 26., 19:13

  • Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.

február 26., 18:05

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.

február 26., 17:19

  • Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen

Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen

Illegális fegyver birtoklásával vádolják.

február 26., 11:43

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

55 perce

  • Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.

február 26., 06:17

  • Külföld
Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.

február 26., 11:28

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

38 perce

  • Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.

február 26., 06:34

  • Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.

február 26., 08:56

  • Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

A következő három évben várhatók a leépítések.

február 26., 06:29

  • Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.

február 26., 08:37

  • Külföld
Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban

Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban

Sokkolóval sem tudták megfékezni.

február 26., 13:51

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

2 órája

  • Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép

A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép

Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.

február 26., 06:25

  • Külföld
Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

A férfi egy hitelminősítő cégnél dolgozott vezetői beosztásban.

február 26., 12:02