Koronavírus adatok

2022. jan. 14.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Gusztáv
-5 °C
4 °C

Nagy bukás a 20 tonna fagyasztott fűvel

2013.10.19. 13:18

Húsz tonna füvet hoztak ki Hollandiából, legalább húsz hónap börtönt kaptak a brit drogcsempészek. Az öt fiatal fagyasztott húsok alatt vitte be Angliába a 80 millió font, vagyis több mint 27 milliárd forint értékű kannabiszt, hogy aztán eladják. Ez a brit rendőrség eddigi legnagyobb fűfogása.

A Guardian cikke szerint a merész vállalkozókat már 2011 decemberében elkapták. Először 50 kiló kannabisszal buktak le. Az ezt követő nyomozások a manchesteri rendőröket egy hűtött raktárba vezették, ahol további 1,8 tonna fűre bukkantak. Miután több embert letartóztattak, a hatóságok 13 korábbi hajórakományról is értesültek. Ezek összesen húsz tonna marihuánát adtak ki.

Az öt vádlott közül négy tagad, egy bűnösnek vallotta magát. Utóbbit, a legfiatalabb, harmincéves Rizwan Safdart húsz hónap börtönre  ítélték. A többi 42 és 53 év közötti vádlottra 5-16 évnyi börtönt szabtak ki. További három bűnrészest már korábban lecsuktak. A nyomozás azért tartott több mint két évig, mert a rendőrség közlése szerint „elsöprő mennyiségű bizonyítékot akart előállítani a vádlottakkal szemben”.

A bűnösök között volt egy testvérpár is, ők hozták létre a hamis közlekedési vállalatot, amely a drog szállításáért felelt. Dílerként szerzett bevételükből több házat vettek Manchesterben, de volt ingatlanjuk Máltán is, és több drága autójuk, valamint egy vendéglátós vállalkozásuk. A rendőrség azt reméli, hogy ezekből az értékekből visszaszerezhet valamennyi pénzt.



  • Vennék
  • Hírek