Átadták a Boszporuszt átszelő alagutat
Kedden, a török állam kilencvenedik születésnapján adták át azt a vasúti alagutat, amelyik átszeli a Boszporuszt, írja a BBC. Az Európát Ázsiától elválasztó tengerszorost – ami a Fekete-tengert a Márvány-tengerrel köti össze –, így egy 13,6 kilométeres alagút fogja átszelni, melynek 1,4 kilométernyi szakasza megy a tenger alatt.
![60 méter mélyen fekszik](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/505/5053/50536/5053682_6d0837e82b3492c4b844d202ec720397_wm.jpg)
A 60 méter mély földrengésálló alagút építése 2004-ben kezdődött, de mivel bizánci romokat találtak, az építkezés elhúzódott. Az építmény ötletével egy oszmán szultán már 1860-ban előrukkolt, így a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan régi álma teljesül azzal, hogy neki lesz lehetősége átadni az alagutat. A kormány azt is reméli, hogy a vasútvonal fontos kereskedelmi útvonallá fog válni.
![Az első vasúti szerelvény](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/505/5053/50536/5053690_80fe10f8ef29857b0edc348164d90ebf_wm.jpg)
A Marmaray névre hallgató projekt összesen 4 milliárd dollárból (kb. 850 milliárd forintból) valósult meg, amelyből egymillió dollárt a japán központi bank, a Bank of Japan állt, így a japán elnök, Abe Sindzó is ott lesz az átadáson.
A projekt keretén belül már meglévő isztambuli külvárosi vasútvonalakat is bővítenek. A 75 ezer ember szállítására képes vasútvonal így enyhíthet azokon a dugókon, amelyeket az a 2 millió isztambuli okoz, akik nap mint nap átmennek a Boszporuszon.