Valér
2 °C
8 °C

Húszezer eurós bírság Limburg püspökének

2013.11.18. 19:05

Húszezer euró pénzbírságot szabott ki a hamburgi tartományi bíróság a limburgi római katolikus egyházmegye püspökére. A bíróság hétfői közleménye szerint a bírság kivetésével lezárták a Franz-Peter Tebartz-van Elst elleni eljárást, amelyet a hamburgi ügyészség kezdeményezett, mert úgy ítélte meg, hogy a püspök nem mondott igazat egy úgynevezett esküt helyettesítő, bíróság előtt tett nyilatkozatában. Az ügyészség egyetért a bíróság döntésével, írja az MTI.

A háttér egy vita a Spiegel hírmagazin és Tebartz-van Elst között a püspök egy indiai repülőútjával kapcsolatban. A püspök az esküt helyettesítő nyilatkozatban azt állította, hogy a lap egy munkatársával folytatott beszélgetése során az újságíró nem tette fel neki azt a kérdést, hogy első osztályon utazott-e, ő pedig nem mondta azt, hogy az üzleti osztályon utazott.

A Spiegel és az ügyészség szerint mindez fordítva történt, a püspök első osztályon utazott Bangalore-ba, hogy részt vegyen egy szegényeket támogató programban, és amikor az újságíró erre rákérdezett, Tebartz-van Elst azt mondta, hogy az üzleti osztályon utazott.

A limburgi püspök az utóbbi hetekben egy másik ügy miatt is szerepelt a német sajtóban. Kiderült, hogy rezidenciájának felújítása és bővítése a tervezett 2,5 millió euró helyett legkevesebb 31 millió euróba kerül. A német püspöki konferencia vizsgálatot indított az ügyben, a Vatikán pedig felfüggesztette a püspököt tisztségéből.