Malina Hedvig még gyerek volt, és Szlovákia is messze állt az EU-s csatlakozástól, amikor kitört egy azóta sem csitult háború Párkányban, amiről a Duna magyarországi oldalán a korábbi beszámolók ellenére is kevesen tudnak. Pedig kifejezetten hangos konfliktusról van szó: egy, a határvároskában élő nő lakásából 13 éve minden reggel hattól este tízig sípolással és recsegéssel kísért komolyzene szól, állítólag fülsiketítő hangerővel.
Tavasszal az ezt sérelmező párkányiak már demonstrációt is tartottak a Kossuth utca csendjéért, de ez idáig ugyanúgy nem vezetett eredményre, mint a korábbi feljelentések. „Néhány napig kisebb hangerővel szólt a zene, kicsit a repertoár is módosult, de aztán minden visszatért a régi kerékvágásba” – idézi az Új Szó a panaszokat.
A zenekedvelő nő egy blogbejegyzésben azt írta, valójában a muzsika is óvintézkedés volt. Ennek szükségességét azzal magyarázta, hogy „az állandó kutyaugatás miatt arra kényszerítettek, hogy zenét hallgassak”.
A tüntetés után a nő az elviselhetetlen hangerőn túl újabb lépéseket helyezett kilátásba. „Sokkal rosszabb lesz, mint a zene és nem hangvédelemről van szó. Az már megvan régóta. Mivel nem akármi, ezért időbe fog telni, de amikor meglesz, akkor végérvényes lesz és még a valamikori halálom után is örökre megmarad, vagyis ki fog hatni a gyerekeitek, unokáitok stb. életére is” - írta.
A tüntetésen többek között a párkányi polgármester is részt vett, aki minden segítséget megígért a csendért folytatott küzdelemben. A környéken lakók azt mondják, a hangfalakból áradó rossz minőségű hangfelvétel miatt egészségi panaszokkal, alvászavarokkal küzdenek, ingatlanjaikra a hangzavar miatt vevő sem akad.