További Külföld cikkek
-
Nagyot bukott a Trump-birodalom 2024-ben
- Az ausztrál kormány egy időre megtiltja a külföldieknek a lakásvásárlást
- Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
Az ukrán ellenzék felhívására vasárnap ismét megtelt tüntetőkkel a Majdan, azaz a kijevi Függetlenség tere és környéke, hogy előrehozott elnök- és parlamenti választásokat követeljenek, valamint kiálljanak az ország európai integrációja mellett.
A tüntetők a hideg és a hószállingózás ellenére folyamatosan érkeztek a térre. Az Ötös tévécsatorna helyszíni beszámolójában mintegy ötszázezerre becsülte a résztvevők létszámát alig egy órával a nagygyűlés kezdete után, az Index tudósítója pár tízezresre becsülte a tömeget. A téren egyébként sok a szélsőséges fiatal, tudósítónk szerint fieszta-hangulat van, szól a zene (a Final Countdownt például egy női zenekar játszotta).
Ultimátum
Közben ultimátumot intézett az ellenzék az ukrán elnökhöz: Viktor Janukovics 48 órát kapott arra, hogy menessze a Mikola Azarov miniszterelnök vezette kormányt, különben a tüntetők blokád alá veszik az államfő Kijev megyei, mezsihirjai rezidenciáját.
Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő vasárnapi üzenetében azt javasolta az európai integrációért és hatalomváltásért folyó demonstráció szervezőinek, hogy az ukrán hadsereget és fegyveres erőket tárgyalások útján állítsák a tüntetők oldalára. Szerinte így kerülhető el, hogy erőszakba forduljanak az események.
![Fotó: Inna Sokolovska](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/524/5245/52450/5245092_98cfc351ba6ff0254d145ff3d644299d_wm.jpg)
A demonstrálók nagyrészt nemzeti színű lobogókat és ellenzéki pártzászlókat tartanak, Viktor Janukovics elnököt becsmérlő, lemondásra szólító, illetve Ukrajnát dicsőítő jelszavakat skandálnak. A demonstráció békésen zajlik, a helyzet azonban feszült, az ellenzék provokációktól, a rendőrség újabb összecsapásoktól tart. A tüntetők egy Lenin-szobrot is ledöntöttek.
Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezetője beszédében a téren összegyűlteket a megmozdulás békés jellegének megőrzésére szólította fel. "Mindenféle agressziót provokációnak minősítünk.
![tag-reuters](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/524/5245/52456/5245602_34c96efb4c03ff23e5ba475b8c064a46_wm.jpg)
Ne reagáljatok a provokációkra! A mi tüntetésünk békés. Miénk lesz a győzelem!" - hangoztatta a pártelnök a nagygyűlésen.
Ne engedjenek
Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter a tárca honlapján közzétett üzenetében szintén azt kérte a nagygyűlés résztvevőitől, hogy "ne engedjenek a provokációknak". Állítása szerint a rendőrség együttműködik a demonstráció biztonságára ügyelő aktivistákkal - köztük önkéntes veterán katonákkal - az erőszakcselekmények megakadályozásában.
![tag-reuters (2)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/524/5245/52451/5245100_cf3e25479301c833a2b12b937e462629_wm.jpg)
Helyszíni jelentések szerint a központi tértől nem messze lévő kormányzati negyed több utcáját elzárták a forgalom elől az autóbuszokban ott várakozó rendvédelmi alakulatok, köztük rohamrendőrök teljes felszerelésben.
A parlament épületével szemben közben a kormányzó Régiók pártja ellendemonstrációt tart, amelyen becslések szerint néhány ezren vesznek részt.
Az elnöki hivatalt rohamrendőrök őrzik, néhány méterre tőlük ismeretlen fiatalok szemetesvödrökbe gyűjtik a felbontott utcaköveket. Ellenzéki tüntetők elzárták a térről az elnöki hivatalhoz vezető utat, hogy a demonstráció résztvevői ne keveredhessenek összetűzésbe.
Az előző vasárnapi megmozdulás alatt ezen a helyszínen történt a "buldózeres támadásként" elhíresült összecsapás, amelyet az ellenzék szerint provokátorok szítottak a rohamrendőrök és a tüntetők között. (Ekkor ismeretlenek buldózerrel próbálták áttörni a rendőrségi kordont.) Az incidensben sokan megsérültek, több mint egy tucat ellenzéki aktivistát tartóztattak le a hatóságok a támadásban való állítólagos részvételük miatt.
Az ellenzék - az előrehozott választások mellett - követeli a felelős rendőrök megbüntetését, a belügyminiszter bűnvádi felelősségre vonását, és a letartóztatott aktivisták szabadon bocsátását.