Uruguay tényleg legalizálta a marihuánát
Megszavazta az uruguayi törvényhozás kedden azt a jogszabályt, amely engedélyezi a marihuána korlátozott mértékű termesztését, eladását és fogyasztását. A dél-amerikai ország első lett a világon, ahol a teljes előállítási és értékesítési lánc törvényessé válik – szigorú állami ellenőrzés mellett.
Az új jogszabály áprilisban lép életbe. A termesztést és a kereskedelmet teljes egészében az állam veszi a kezébe. A törvény szerint a felnőtt uruguayiak havonta 40 grammnyi marihuánát legálisan vásárolhatnak a kijelölt gyógyszertárakban.
A kábítószert hatósági áron értékesítik majd. Julio Calzada, a Nemzeti Kábítószerhatóság elnöke azt mondta, egy grammot várhatóan 1 dollárért (kb. 220 forintért) értékesítenek majd. Füvet nem vehetnek fiatalkorúak, és reklámozni is tilos lesz a kábítószert. Emellett otthon saját célra mindenki legfeljebb hat kendertövet ültethet. A törvény lehetővé teszi marihuánaklubok alapítását is, amelyek 99 kendertövet tarthatnak.
Első lépésben csak húsz koncessziót osztanak ki a marihuána kereskedelmi méretű termesztésére. Ezek a vállalkozások évente 25 tonna kannabiszt termeszthetnek, ami a kormányzat szerint megfelel a feketepiacon ma előállított mennyiségnek.
A José Mujica államfő kezdeményezte jogszabály célja elsősorban a drogkereskedelemből élők elleni fellépés, de hívei szerint segíthet a kemény drogot fogyasztók számának csökkentésében is. A szabályozást ugyanakkor bírálta az ellenzék, számos egészségügyi szakember, a gyógyszer-kereskedelmi ágazat, és nem ért vele egyet a lakosság 60 százaléka sem.
A világ egyes országaiban nem büntetik a marihuána birtoklását, Hollandiában pedig az eladását, illetve orvosi célú termesztését is engedélyezték. Uruguayban azonban mind az eladás, mind a termesztés létjogosultságot kapott egyéb – nem orvosi – célok esetében is.