Legalább tizenhárom ember meghalt az iraki Ramádi városában hétfőn, ahol összecsapások törtek ki, amikor a rendőrség felszámolta a kormányellenes szunniták tüntetését, írja az MTI. Az eset miatt több tucat szunnita parlamenti képviselő beadta lemondását. A Reuters hírügynökség rendőrségi forrásai szerint ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a rendőrség különleges egységeire, amikor azok megpróbáltak belépni Ramádiba.
Mi történik Ramádiban?
Ramádi az Irak nyugati részén fekvő, szunnita többségű Anbár tartomány fővárosa, ahol az elmúlt hetekben kiéleződtek a feszültségek a síita vezetéssel szemben elégedetlen helyiek és a hatóságok között. December 21-én az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fegyveresei 18 katonát, köztük egy parancsnokot öltek meg a tartományban, míg múlt szombaton a hatóságok őrizetbe vették Ahmed al-Alvani prominens szunnita képviselőt, testvérét pedig tűzharcban megölték.
Bár a hatóságok hivatalos közlése szerint a tüntetők táborát „veszteségek nélkül" felszámolták, a Reuters értesülései szerint a tűzpárbajban három rendőr meghalt, és egy helyi halottasházba tíz további holttestet szállítottak be az összecsapások után. Az AP hírügynökség név nélkül nyilatkozó forrásai szerint a sátortáborban – amelyet egy fontos autópálya mentén állítottak fel a tüntetők – két robbanószerekkel megrakodott autót és pokolgépeket találtak.
Ezzel párhuzamosan, a tábor felszámolása után a Bagdadhoz közeli Falludzsa városában is összecsapások törtek ki a szunnita tüntetők és a rendőrség között, előbbiek számos páncélozott járművet felgyújtottak és többen is megsérültek.
Núri al-Máliki kormányfő szerint a tüntetők táborát azért kellett felszámolni, mert az „az al-Kaida vezetésének főhadiszállásává vált". A hatóságok szerint a sátorokat elbontották és az autópályát újra megnyitották, az al-Kaida tagjai pedig elmenekültek Ramádiból. Az Irakban kisebbségben lévő szunniták – akik Szaddám Husszein néhai diktátor alatt hatalmon voltak – hosszú ideje arra panaszkodnak, hogy az amerikai katonai beavatkozás után az ország vezetését átvevő síita többség diszkriminálja és háttérbe szorítja őket. Irak szunnita többségű területein több mint egy éve folynak kisebb-nagyobb tüntetések a kormány ellen.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben
Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.
február 26., 13:49
- Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez
Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.
február 26., 12:35
- Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból
Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.
február 26., 17:12
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
3 órája
- Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét
Megszületett az elsőfokú ítélet.
február 26., 14:02
- Külföld
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
35 perce
- Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba
Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
február 26., 13:40
- Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet
Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.
február 26., 15:03
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
4 órája
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
2 órája
- Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen
Illegális fegyver birtoklásával vádolják.
február 26., 11:43
- Külföld
„Húsz perc után megadná magát” – kíméletlen kritikát kapott a közös európai hadsereg ötlete
február 26., 06:04
- Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell
A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.
február 26., 17:33
- Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását
Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.
február 26., 17:19
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
1 órája
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
5 órája
- Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba
A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.
3 órája
- Címlapon
Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
Érdemes kerülőúton közlekedni.
3 órája
- Címlapon
A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha
Az Indexnek írt levelükben állítják, stabilitás és kiszámíthatóság nélkül dolgoznak.
21 perce
- Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?
Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.
4 órája
- Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
február 26., 09:07
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Külföld
Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt
A fegyveres hajléktalant nem tudták megfékezni, ezért kellett intézkedni.
február 26., 15:55
- Címlapon
Lázár Jánosék bejelentették, komoly változás jön a vasútipálya-üzemeltetésben
752 kilométert érint a döntés.
18 perce
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Címlapon
Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal
A válogatott védő nyári klubváltása egyre biztosabbnak tűnik.
4 órája
- Külföld
Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét
A férfi egy hitelminősítő cégnél dolgozott vezetői beosztásban.
február 26., 12:02
- Külföld
Izraelben megállt az élet a Hamász által meggyilkolt kisgyermekek és édesanyjuk búcsúztatása miatt
február 26., 11:58
- Címlapon
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző
A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.
25 perce