75 millió forintért kilőhet egy orrszarvút
Háromszázötvenezer dollárért, közel 75 millió forintért kelt el egy szombati árverésen az Egyesült Államokban az az engedély, amely lehetővé teszi egy veszélyeztetett afrikai fekete orrszarvú kilövését Namíbiában, írja az MTI. Az akció szervezői a faj megvédését szeretnék támogatni a pénzből, a természetvédők azonban tiltakoztak az árverés megrendezése ellen.
A világon szabadon összesen már csak 4000 fekete orrszarvú él, ebből 1800 Namíbiában.
Ben Carter, az árverést szervező dallasi szafariklub elnöke hangoztatta, hogy a mostani bevételt teljes egészében ennek a fajnak a megvédésére fordítják. Ráadásul - mint mondta - csak olyan állatot engednek majd kilőni, amely idős, utód nemzésére már képtelen, egyre agresszívebb és emiatt mindenképpen el kellene távolítani.
A környezetvédők szerint a veszélyeztetett fajoknak minden egyes példányát védeni kell. A bírálók szerint rossz üzenetet küld a világnak az is, hogy egyes amerikaiaknak bármennyi pénzt megér, hogy állatokat ölhessenek meg. Namíbia évente összesen öt fekete orrszarvú kilövésére ad engedélyt.