Tizennégy lázadót ölt meg a kolumbiai hadsereg
A kolumbiai hadsereg újabb tizennégy gerillát ölt meg az ország északkeleti részén. A BBC híre szerint a harcosok Kolumbia legnagyobb, baloldali gerillaszervezetéhez, a FARC-hoz tartoztak. A kormány szerint a támadás során a FARC araucai hadoszlopának feltételezett vezetője is megsérült.
A kolumbiai kormány 2012-ben kezdett béketárgyalásokat a FARC szervezettel, hogy véget vethessenek ötven éve tartó csatározásuknak, amely már 220 ezer halálos áldozatot követelt. A FARC tűzszünetre vonatkozó kérései ellenére azonban a hadsereg a tárgyalások idejére sem függeszti fel a harcot, mert szerintük a gerillaszervezet azt csak arra használná ki, hogy újra megerősödjön.
Mi a FARC?
A Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői (Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia) Kolumbia legrégebbi, legnagyobb, leghatékonyabb és legjobban felszerelt katonai gerillaszervezete, amely 1964–1966 között jött létre, a Kolumbiai Kommunista Párt katonai szárnyaként. Becslések szerint a FARC 12-18 ezer tagot számlál, és Kolumbia területének 35-40 százaléka felett gyakorol ellenőrzést, leginkább a délkeleti őserdőkben és az Andok lábánál fekvő síkságokon.
„Addig folytatjuk a támadásokat a FARC ellen, amíg fel nem számolják fegyveres erőiket, amíg át nem váltanak a politikai csaták hivatalos, legális terepére” – mondta a hadsereg akciójáról Juan Manuel Santos kolumbiai elnök.