Júlia, Rita
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
13 °C
25 °C

Két megyében betiltották az ukrán kormánypártot

2014.01.26. 10:30
Betiltotta a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja és a kommunista párt működését területén két nyugat-ukrajnai megye, Ternopil és Ivano-Frankivszk.

Vasárnapi médiajelenések szerint a két egymással szomszédos megyében a hétvégén tartott rendkívüli megyei tanácsüléseken fogadták el a képviselők azon előterjesztést, amely szerint a kormánypárt, és az őket kívülről támogató kommunisták tevékenysége ellentmondásban van a nemzeti érdekekkel, valamint sérti az ukrán állampolgárok jogait és szabadságát. A megyékben a két párt tevékenységét és szimbólumait is betiltották – írja az MTI.    

Január 23-án a nyugati és közép-ukrajnai megyékben a hatalomváltásért tüntetők támadásokat kezdtek helyi adminisztrációs épületek ellen, amelyek közül többet megszálltak. Helyi jelenések szerint jelenleg a tüntetők kezén van a megyei adminisztráció Lvivben (Lembergben), Rivnében, Ternopilban, Ivano-Frankivszkban, Csernyivciben és Hmelnickijben. Zsitomirban és Poltavában is kísérletet tettek az ottani adminisztrációs épületek elfoglalására, sikertelenül. Vinnicjában és Ungváron tömegdemonstrációkat tartottak az ottani adminisztrációs hivatalnál. 

Az ellenzéki demonstrálók azért veszik főként az adminisztrációk épületeit célba, mert Ukrajnában kettős helyi vezetés van: a polgármestereket, illetve a városi, megyei és egyéb tanácsokat választják, míg az adminisztrációk vezetőit, a megyék kormányzóit az államfő nevezi ki. 

Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke előző este a kijevi tüntetők előtt kijelentette: megváltozott Janukovics elnök tárgyalási stílusa. Ez szerinte annak köszönhető, hogy megnyílt a „második front”, azaz a főváros után vidéken is sikeres akciókat hajtottak végre a hatalomváltást követelők.       

A szombati tárgyalásokon Janukovics miniszterelnöki tisztséget ajánlott fel Arszenyij Jacenyuknak, az ellenzéki Haza (Batykivcsina) párt jelenlegi vezetőjének, és miniszterelnök-helyettesi posztot Vitalij Klicskónak, az Ütés (UDAR) elnökének. Az ellenzék egyelőre sem igent, sem nemet nem mondott az államfő ajánlatára.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek