Nyugtatta a tömeget, aztán közéjük lövetett az egyiptomi belügyminiszter
Kairóban legkevesebb 49 ember meghalt az elmúlt napok tüntetésein. A
- mostani katonai kormány támogatói
- és a tavaly megbuktatott demokratikusan megválasztott elnök, Mohamed Morszi hívei
is tüntetéseket szerveztek az egyiptomi fővárosban, amelyeken mindkét csoport Hoszni Mubarak korábbi elnök három évvel ezelőtti bukására emlékezett – írja a BBC. A katonai kormány valószínűleg csak a saját támogatóit szerette volna az utcára küldeni.
A belügyminiszter eleinte
még kifejezetten azzal bátorította az egyiptomiakat, hogy
nyugodtan menjenek el a forradalom évfordulóját ünneplő eseményekre.
Ennek hatására több ezer, a katonasággal szimpatizáló lakos ment ki a Tharir térre. Olyan zászlókat lengettek, amiken arra biztatták a hadsereget irányító Al-Sziszi tábornokot, hogy „teljesítse be jócselekedét”, és induljon el az elnökválasztáson.
Az ellenzéki tüntetéseket viszont
brutálisan szétverték a rendőrök. A katonai kormány és a tavaly megbuktatott, demokratikusan megválasztott elnök, Mohamed Morszi mellett szervezett tüntetések résztvevői ellen a rendőrség könnygázt és éles lőszert is bevetett. A feloszló ellenzéki tüntetések résztvevőit aztán bekergették a mellékutcákba.
A halottak között ott van a Mubarakot megbuktató Április 6. Mozgalom egyik tagja is.
A rendőrség nem tűr mást, csak Sziszi tábornok támogatóit. Ennek a napnak a forradalom emlékéről kellett volna szólnia. Nem értem: tényleg azt gondolják, hogy ilyen rendőrséggel demokrácia lesz Egyiptomban?
– ezt már egy ellenzéki blogger mondta az AP-nek.
Az Al-Dzsazíra egyik újságírója közben levelet írt a magánzárkájából, amiben azt írja, hogy
az egyiptomi börtönök tele vannak a kormány ellenségeivel.
Az egyiptomi katonai kormánya Morszit támogató Muszlim Testvériséget gyanúsítja az elmúlt hónapok terrortámadásai miatt. Ilyen legutóbb szombaton volt. Egy katonai helikopter lezuhant a Sínai-félszigeten, korábban pedig Szuezben a rendőrség épülete előtt autóba rejtett bomba robbant.