Öngyilkos lett, mert elrontották a haját

2014.01.28. 11:40
Elrontotta a haját a fodrász, megölte magát egy 26 éves nő. Habár mindenki tökéletesen szőkének látta, Frances Warren nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy haja inkább sárga.

Frances Warren hosszú szőke haját nem pont olyan árnyalatúra festette fodrásza, mint amilyenre vágyott, inkább sárgás, vöröses lett az eredmény, legalábbis a titkárnőként dolgozó lány szerint. A brit nő ezért egész éjszakán át bombázott sms-ekkel egy másik fordászt, akihez korábban rendszeresen járt, hogy segítsen neki. Mintegy ötven üzenetet küldött Kelly Hillnek, és könyörgött, fesse át a haját. A fodrász másnap reggel odament a lányhoz, hogy megnézze a haját. Habár szerinte semmi gond nem volt azzal, tökéletesen szőkének tűnt, a lány kérésére melírokat tett bele. Ezután minden szobában le kellett fotóznia a lányt, hogy különböző fényviszonyok között láthassák az eredményt. Warren szerint még mindig sárga volt, ezért újabb melírokat kért, írja az Independent.

Hill ezért megint festeni kezdte a lány haját, amíg már nem lehetett több melírt beletenni. Akkor Warren azt mondta, inkább legyen fekete a haja, csak ne sárga. A fodrász ezért kimosható festékkel sötétre festette a lány haját, de az eredmény láttán az még jobban kiborult. „Megint azt kérte, hogy fehérítsem ki, de már nem tudtam” – mondta a fodrász a bíróságon. Warren ekkor bepattant a kocsijába, és elhajtott.

A lány többé nem hívta a  fodrászt. Hívta viszont a barátait, és nekik is arról panaszkodott, hogy haja a harmadik festés után is borzalmas. Utalt arra is, hogy nem akar élni, de barátai nem vették komolyan a szavait. Barátnője például sohasem hitte, hogy haja miatt képes lenne megölni magát.

A rendőrség két nappal később, nyolcvan mérfölddel arrébb, egy erdőben találta meg Warren holttestét. A lány egy fára akasztotta fel magát. Az erdős rész szélén autóját is megtalálták, benne mobiltelefonjával.

Az eset tavaly május végén történt. Azelőtt néhány héttel Warren megjelent háziorvosánál, szorongásra és stresszre panaszkodott, orvosa pedig segítséget és antidepresszánsokat ajánlott neki. Az orvos azonban nem gondolta, hogy a lány veszélyeztetné saját testi épségét.

Barátnője szerint Warren boldogtalan volt és haján kívül más gondjai is lehettek. Állítólag a lányban akkor omlott össze végleg minden, amikor már a hajával sem lehetett elégedett. „Azt mondta, meg akar halni, utálta, ahogy kinéz, és úgy tűnt, minden önbizalmát elveszítette, a külseje volt mindene” – mondta az Independentnek a nyomozást vezető rendőr.