A fukusimai atomerőművet üzemeltető japán TEPCO-t (Tokyo Electric Power Co) régóta vádolják azzal, hogy nem jelentett időben és rendesen a balesettel kapcsolatban. Most kiderült, hogy szeptember óta visszatartották a stronciumszennyezés méréseinek eredményét.
A cég múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy tavaly szeptemberben 5 millió becquerel per liter radioaktív stroncium-90-es izotópértéket mértek a talajvízben, 25 méterrel az óceán mellett. A megengedett érték csupán harminc becquerel per liter.
Ugyanerről a területről két hónappal korábban is vettek mintát: az értékek már ekkor is riasztóak voltak, a TEPCO mégis úgy döntött, hogy nem jelenti őket azonnal az ország nukleáris ügynökségének, annak ellenére, hogy a stroncium-90 kétszer olyan veszélyes, mint a cézium-137, mely szintén nagy mennyiségben jutott a légkörbe a fukusimai erőművek 2011. márciusi idején.
A TEPCO szóvivője szerint azért nem mondták el a szeptemberi adatokat, mert „nem voltak biztosak pontosságukban és megbízhatóságukban”, ezért inkább felülvizsgálták azokat. A japán nukleáris ügynökség szerint viszont mostanáig semmilyen adatokat nem kaptak a szeptemberi mérésekkel kapcsolatban, a cég nem viselkedik felelősen.
Ráadásul csütörtökön újabb szivárgás történt: a Fukusima–1 betonpadlóján két újabb repedés keletkezett, így az olvadó hóból származó szennyezett víz bejutott a talajba.