A Skót Vízművek szerint évente több mint 40 ezer idegen tárgy kerül a szennyvízhálózatba, miután a lakosság a használtolajjal együtt például a pelenkákat is a WC-be dobja, írja a BBC. Egy hétmillió fontos (közel kétmilliárd forintos) kampány során televíziós és rádiós hirdetésekben hívják fel a figyelmet a megfelelő hulladékgazdálkodásra.
A háztartásoktól a központi gyűjtőbe futó szennyvízcsatorna átmérője kisebb, mint egy DVD átmérője
– mondta a BBC-nek Chris Wallace, a Skót Vízművek szakértője, utalva arra, hogy a lerakódott használtolaj, illetve a nagyobb hulladékok az egész hálózat dugulását eredményezik.
A cég közzé tette a csatornákban talált tárgyak teljes listáját is. Ezek között olyan szokatlan dolgok is szerepelnek, mint például
- mobiltelefon
- műfogsor
- rózsaszín bicikli
- vagy éppen egy
- plüss Micimackó.
A hét hétig tartó kampányban szórólapokkal árasztanak el több skót várost, illetve iskolai előadásokat tartanak.