Viola
-5 °C
-2 °C

A hegymászókkal szedetik fel a Himalája szemetét

2014.03.03. 13:16

Áprilistól minden az alaptáboron túl merészkedő hegymászónak a saját maga által termelt hulladékon kívül még 8 kilogramm szemetet kell lehoznia a Mount Everestről. A nepáli hatóságok ezzel a módszerrel szeretnék megtisztítani az expedíciók miatt egyre szennyezettebb hegyet – írja a Guardian.

A brit lap szerint a hegyi hatóságok jogi úton lépnének fel azokkal szemben, akik nem teljesítik az előírást, habár az egyelőre nem világos, hogy ez pénzbüntetést vagy más szankciót jelentene.

Ez a szigorítás egy a hegy fokozottabb ellenőrzését célzó szélesebb program része, amelynek keretében a kormány egy kihelyezett hivatalt telepít az alaptáborba, hogy felügyelje az alpinistákat. A nepáli hatóságok néhány igazán kellemetlen baleset, illetve az alpinisták és a serpák között kitört verekedések után döntöttek úgy, hogy kihelyeznek egy hivatalt az alaptáborba.

A lépést az tette szükségessé, hogy egyre nehezebb volt a fővárosból, Katmanduból rendet tartani a hegyen. Az új szabályozással egy új trendnek, az abszurd rekordok (hegycsúcson fejenállós, meztelen fotós stb.) felállításának is szeretnének véget vetni, ugyanakkor a mentési munkálatokat is az új kihelyezett központból fogják koordinálni.

A hegyen keletkező, főleg oxigén- és gázpalackokból, kötelekből, sátrakból, emberi ürülékből és holttestekből, üvegekből, sörösdobozokból és helikopterroncsokból álló hulladéktömeg egyre komolyabb problémát okoz a világ legmagasabb hegyén. Éppen ezért 2012-ben egy 75 „műtárgyból” álló kiállítást is szerveztek Katmanduban, hogy felhívják a figyelmet a jelenségre.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!