Nobel-békedíjat Putyinnak!
Vlagyimir Putyin orosz elnök, Edward Snowden amerikai informatikus és Malala Juszufzai, a pakisztáni tálibokkal szembeszálló tinédzser lány is a 2014-es Nobel-békedíjra jelöltek között van, írja az MTI.
Putyint tavaly októberben orosz közéleti személyiségek javasolták a díjra a szíriai vegyi fegyverek ellenőrzés alá vonásában játszott szerepéért. Az orosz államfő győzelmi esélyei azonban az ukrán konfliktus miatt a hírügynökségek szerint erőteljesen lecsökkentek.
A Nobel-bizottságnak október 10-ig kell döntenie a díjazottról, vagy díjazottakról, de már most, az első ülésen leszűkítik a listát 25-40-es létszámra, április végéig pedig tucatnyira.
Geir Lundestad, a bizottság elnöke elmondta, hogy évről évre egyre több jelölést kapnak a világ minden tájáról, olyan helyekről is, ahonnan korábban soha nem jelentkeztek e célból, ami szerinte a díj iránti érdeklődés növekedését tükrözi.
Az oslói Nobel-bizottság kedden, az első idei ülésén jelentette be, hogy rekord számú, 278 jelölt van, köztük 47 szervezet. A neveket a testület a szokásoknak megfelelően nem hozta nyilvánosságra, de a felterjesztők maguk bejelenthetik. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség(NSA) titkos adatgyűjtési botrányát kirobbantó informatikus jelölését már korábban közölték több országban. A nevek között szerepel Ferenc pápáé is. A Nobel-békedíjat 1901-től ítélik oda, és 8 millió norvég korona (300 millió forint) jutalommal jár.