Judit
2 °C
7 °C

Elítélték a kongói hadurat Hágában

2014.03.07. 14:38

Gyilkossághoz és fosztogatáshoz nyújtott bűnsegédletért elítélték pénteken a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) Germain Katanga kongói hadurat, de felmentették a tevőleges és tömeges emberölés, a nemi erőszak, a szexrabszolgaságra kényszerítés és a gyerekek katonának való besorozása vádak alól.

Az MTI szerint Katangát és egy másik kongói hadurat, Mathieu Ngudjolo Chuit 2009 novemberében állították bíróság elé Hágában háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával, amiért 2003 februárjában a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén, Ituri régióban parancsot adtak félkatonai alakulatuknak egy falu lerohanására. Lőfegyverekkel és bozótvágó késsel felszerelkezett embereik, köztük gyerekek több mint 200 civilt lemészároltak, nőket erőszakoltak meg, és fosztogattak.

Ngudjolo Chui ellen már 2012 decemberében ítéletet hoztak, felmentették az összes vád alól, mert a bíróság szerint nem lehetett egyértelműen személyéhez kötni a történteket.

A három bíróból egy nem ért egyet az ítélettel, mert a testület hónapokkal ezelőtt megváltoztatta a Katanga elleni vádak jellegét, és ezzel szerinte megfosztotta őt a védekezés lehetőségétől, vagyis megsértették a jogait, ami miatt a per igazságtalan volt. Katangát eredetileg mint "közvetlen társtettest" vádolták meg, de ezt "bűnsegédre" változtatták, amivel tulajdonképpen enyhítették a vádat.

Az ICC a nemzeti igazságszolgáltatások kiegészítésére jött létre: csak akkor gyakorolhatja joghatóságát, ha az adott ország bíróságai nem hajlandók vagy nem tudnak kivizsgálni népirtással, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel kapcsolatos vádakat. Ez volt a második per és ítélet a 2002-ben felállított állandó nemzetközi törvényszéken.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?