Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

A politikusok halottak

2014.03.08. 08:48
A Legjobb Párt színeiben indult, jegesmedvét és ingyen törölközőt ígért a kampányban, de bevallotta azt is, hogy egyáltalán nem ért a városvezetéshez. 2010-ben, Izland gazdasági összeomlása után mégis őt választották meg Reykjavík polgármesterévé és hét év után ő volt az első, aki végigvitte a négy éves ciklusát. Jón Gnarral, Izland fővárosának polgármesterével beszélgettünk.

A polgármesteri ciklusa végéhez közeledve hogy érzi magát, elégedett azzal, amit elért?

Nagyon elégedett vagyok! Mindent elvégeztem, amit el akartam végezni, bár igazából nem tudom, hogy mit akartam elérni. Valamilyen változást akartam, és azt, hogy hű maradjak önmagamhoz. Az a véleményem, hogy a saját meggyőződésünk szerint kell dolgozni, mindent meg kell tenni ennek érdekében, és ha hibázunk, az is rendben van. A hibák miatt nem kell rosszul érezni magunkat, nem kell zavarba jönni vagy szégyenkezni.

Nagyon értékes időszak volt ez a négy év. Nem tudom pontosan, hogy milyen változásokat fog elindítani, de azt hiszen, hogy sok minden más lesz a polgármesterségem után. Szerintem az egész világon érezni lehet majd ezt. Az emberek alternatívákat keresnek és amit a Legjobb Párttal csináltunk, az egy új és pozitív példa.

Talán három évbe is beletelik, mire új politikai mozgalmak nőnek ki majd mindenfelé, amelyek többek között a Legjobb Pártból fogják az ihletet meríteni. Ez a dolog apránként fog elkezdődni. Városokban, falvakban fogják először kipróbálni az emberek az új módszereket. Később pedig az a politikai rendszer, amit ma ismerünk, fel fog morzsolódni.

Azt gondolom, hogy az országok is el fognak tűnni, még a nagyhatalmak is, mint Oroszország, Kína, az EU és az USA. Szerintem húsz éven belül a világ teljesen meg fog változni. Paradigmaváltás előtt állunk, a nemzeti kormányoktól a városi, vagy megyei szintre fog kerülni a hatalom túlsúlya. Apró jeleit látjuk ennek már most is, a városok szerepe egyre nagyobb. Például Kijevben is ez történik.

Hiperaktív humorista

Jón Gnarrt gyerekkorában különféle mentális betegségekkel kezelték, hiperaktív volt és öngyilkosságot is megkísérelt. Tizenéves korában egy punk zenekarban játszott, később tévésorozatok forgatókönyvét írta és szerepelt is bennük (az egyiket a BBC is vetítette). Humorista lett, de dolgozott taxisofőrként és autógyárban is.

Az idén 47 éves Jón Gnarrt az izlandi gazdasági összeomlás után, 2010-ben választották Reykjavík polgármesterévé. A Legjobb Párt jelöltjeként indult és többek között azzal kampányolt, hogy jegesmedvét hoznak az állatkertbe, ingyen törölközőket osztanak a fürdőkben és Disney Landet építenek Izlandon. Az ígéretek közt voltak a politikusokat kifigurázó jelszavak is, mint például a „fenntartható átláthatóság", ami egyszerűen nem jelent semmit. Ígérték azt is, hogy szemben a többi jelölttel, ők nyíltan lesznek korruptak. A kampányban többször hangoztatta, hogy egyáltalán nem ért a városvezetéshez, de hajlandó mindent megtanulni.

Gnarrnak a viccpártjával sikerült az, ami előtte nagyon sokáig senkinek sem: végigvitte a négyéves ciklusát, noha az őt megelőző hét évben hat különböző polgármestere volt Reykjavíknak. Gnarr rendszeresen kiállt a szexuális kisebbségek jogai mellett is. A népszerű polgármester idén jelentette be, hogy nem indul újra a választásokon, önéletrajzi könyve júniusban fog megjelenni angolul, a címe: Gnarr: Hogyan lettem egy izlandi nagyváros polgármestere és változtattam meg a világot (Gnarr: How I Became the Mayor of a Large City in Icelandand and Changed the World)

Engem tartanak például Izland harmadik legbefolyásosabb emberének, pedig csak egy polgármester vagyok, nem is vagyok tagja a kormánynak. De az én példám is azt mutatja, hogy komoly politikai befolyása lehet egy polgármesternek. Mi lett volna ha London, vagy Berlin polgármesterévé választanak meg?

Nyerhetett volna a Legjobb Párt Londonban, vagy Berlinben?

Igen. A politikai rendszer most olyan, mint Patrick Swayze a Ghost című filmben. Halott volt, de nem tudta, hogy halott, úgyhogy mindent ugyanúgy folytatott, ahogy életében tette. Ugyanilyennek látom a politikusokat is. Nem tudják, hogy halottak, úgyhogy minden folytatnak tovább, ahogy megszokták.

A '70-es években az emberek 40 százaléka tagja volt valamilyen politikai pártnak, ma meg csak 7 százalékuk. Az embereket nem érdeklik a pártok. A fiatalokat különösen nem, sokkal szívesebben dolgoznak civil szervezeteknek, például a környezetvédelem vagy emberi jogok területén.

Válság idején az emberek keresik azt, ami működik. Nincs idejük kipróbálni olyan dolgokat, amik nem működnek. Azt gondolom, hogy ahogyan az országok kapcsolatot tartanak egymással, az nem hatékony. Hatalmas delegációk utaznak egyik országból a másikba, hogy tárgyaljanak, és ez megy évekig. Rengeteg időt és energiát visz el és nem túl eredményes. A városok egészen más szinten működnek, a tárgyalások sokkal hatékonyabbak városi szinten.

Úgy látom, hogy az emberek sokkal jobban bíznak a helyi vezetőkben, mint a kormányokban. Szerintem egy idő után a minisztereknek nem lesz semmi dolga, mert mindent megoldanak majd alacsonyabb szinteken. Hamarosan odamegy majd valaki a kormányok tagjaihoz és megmondja nekik, hogy „senkinek nincs szüksége rátok, hazamehettek”.

A kampánya alatt többször elmondta, hogy egyáltalán nem ért a városvezetéshez. Miután nyert, hogyan működtette a várost?

Ez csak erőfeszítés, igyekezet, akarat és felelősség kérdése volt. Ezt is meg lehet tanulni, mint minden mást és végül jó lettem benne, nagyon jó. Vagy inkább úgy mondom, hogy jók lettünk, mert egy csapattal nyertem meg a választást. Mielőtt bejelentettem, hogy nem indulok újra a polgármesteri tisztségért, a Capacent-Gallup készített egy közvélemény-kutatást, amiben arról kérdezték a reykjavíkiakat, hogy kire szavaznának a következő önkormányzati választáson. Az emberek 37 százaléka azt mondta, hogy a Legjobb Pártra szavazna, ami nagyobb szám, mint amivel megnyertük a választást 2010-ben! Akkor 35 százalék szavazott ránk. Szóval az emberek elégedettek velünk.

Olyan volt egyébként megtanulni vezetni a várost, mint amikor taxisofőr voltam. Abban az időben nem volt munkám, az akkori apósom pedig, aki taxisofőr volt, megbetegedett. Felajánlotta, hogy használhatom az autóját, amíg beteg. Soha nem terveztem, hogy taxis leszek egyszer, ennek megfelelően nem is ismertem az utcákat és mindez még a GPS előtt volt! Az emberek jöttek és mondták, hogy vigyem el őket ebbe vagy abba az utcába. De én nem tudtam, hogy hol vannak ezek az utcák! Úgyhogy megkértem őket, hogy mondják el, merre kell menni. Apránként megtanultam a várost. Két vagy három hónappal később már minden utcát ismertem. Még a konkrét házszámokat is megjegyeztem egy idő után.

Másrészt szeretem olyan helyzetekbe hozni magam, amikor bizonytalan vagyok, amikor új dolgokat tanulhatok. Akkor érzem, hogy élek. Előfordult, hogy az emberek mondták: „de hát semmit sem tudsz a városvezetésről!” – „Igen, ez teljesen így van, nem tudok semmit sem arról, hogyan kell vezetni egy várost.” – Másrészt viszont mégiscsak én vagyok a polgármester.

A kampányában nagyon sok vicces elem volt. Hol van a humor határa, vannak olyan témák, amiken nem szabad nevetni?

Attól függ. Bármiből lehet viccet csinálni, minden attól függ, hogy hol, mikor és hogyan csinálod. Csak mert valami vicces, nem jelenti azt, hogy nem gondolod komolyan azt, amit mondasz. Pár napja raktam ki egy viccet a Facebook oldalamra Oroszországról. A képen Vlagyimir Putyin van és egy párbeszéd: Nationality? Russian? Occupation? No, just visiting. (Angol szójáték, az „occupation” egyszerre jelent „elfoglaltságot” és „elfoglalást” is. Tehát valahogy így hangzana magyarul: Állampolgárság? – Orosz. – Elfoglal(tság)? – Nem, csak látogatóban.) Ez egy vicc, de ugyanakkor kiállás is Ukrajna mellett.

Az emberi intelligenciát olyan széles körben kell használni, amennyire csak lehet. A humor az intelligencia része. Ez egy olyan dolog, ami csak nekünk van. Ez választja el az embereket az állatoktól. Én például meg tudok viccelni egy bárányt, de a bárány nem tud viccet csinálni belőlem. Egyszerűen, mert én okosabb vagyok Mr. Báránynál, Mr. Bárány meg csak egy buta bárány.

Reykjavíkban van egy kezdeményezésük, a „Better Reykjavík” weboldal, ami a közvetlen demokráciára épül. Itt az emberek javaslatokat tehetnek a városvezetésnek és a városlakók szavazhatnak is a legjobb ötletekre. Mi volt a legnagyobb eredmény, amit a honlapon keresztül értek el?

Ez egy nagyon fontos eszköz a döntéshozatalban. Ezen keresztül látjuk, hogy mit akarnak az emberek. Az autócentrikus Reykjavíkból egy vibráló, kulturális várost akarunk létrehozni. Egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy ennyi autó fusson az útjainkon. Túl sok pénzt költünk a felújításokra, autókra, miközben az autók szennyezik a levegőt és bántják a gyerekeinket is, amikor baleseteket okoznak.

Az egész várost átlátni és átalakítani többnyire meghaladja egy-egy ember erejét, de mindenkinek vannak jó ötletei konkrét kereszteződésekről. Például a bevásárlóutcát, a Laugavegurt, sétálóutcává alakítottuk, először egy hónapra, aztán kettőre, fokozatosan. Az emberek szeretik, ez az ötlet például a Better Reykjavíkból indult. Az autók kiűzése megteremti a helyet arra, hogy koncerteket és különféle programokat szervezzenek.

Miért döntött úgy, hogy nem indul újra a választáson?

Hát, ez egy bonyolult kérdés, talán Bruce Lee miatt. Bruce Lee azt mondta, hogy ahhoz, hogy győzhess, először meg kell tanulnod meghalni.

2010-ben itt volt az ideje, hogy a Legjobb Párt nyerjen. Most pedig annak van itt az ideje, hogy meghaljon. Komoly felelősség volt vinni ezt a várost és az egész egy hatalmas kudarc is lehetett volna. Akkor most mindenki mérges lenne ránk. Vége lesz a pártnak, mert azt gondolom, hogy most ez a helyes.

De hiányzik a magánélet is. Most mások szervezik az életemet és nincs igazán beleszólásom abba, hogy hogyan töltöm az időmet. Olyan ez, mint egy gyár. „Ott kell lenned háromkor, mert mindenki ott van.”

Amikor szabadságon vagyok, a média azt is rögtön megírja. Azonnal azt kérdezik, hogy hol a polgármester és miért nem dolgozik? Hiányzik, hogy reggelente felébredjek és megkérdezzem magamtól: mi a mai programom? Semmi. Nagyszerű! Akkor elmegyek megsétáltatni a kutyámat és két órán keresztül sétálni fogunk, aztán elolvasok egy könyvet és úszom egyet. Hiányzik ez a szabadság.

Belevetettem magam a politikába, mintha börtönbe mentem volna. Egyfajta börtön volt ez, négy éven keresztül.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!