Erzsébet
1 °C
4 °C

Így „raboltak el” Ukrajnában

2014.03.20. 07:46

Egyedül álltam a tenyérnyi szobában, a kijevi repülőtér egy ismeretlen, eldugott zugában. Szürke, koszlott falak és egy fémasztal, ennyi volt a berendezés, meg persze az asztalon a szétdúlt csomagjaim. Nem mondták, miért emeltek ki a felszállásra váró tömegből. A határőrtiszt, egy feszes járású nő belenézett az útlevelembe, aztán elmaradt az ismerős mozdulat, amivel visszaadja azt. Helyette hideg udvariassággal intett, hogy kövessem a szűk lépcsőkön, neonfényű folyosókon.

A kis szobában ötvenes, vékony arcélű, sápadt férfi várt rám. Kérte, hogy rámoljam ki a zsákom, majd az útlevelemmel együtt eltűnt. Egyedül maradtam.

Körüljárattam a szemem a cellán. Kamerának nem láttam nyomát, és nem volt nagy tükörfal sem, ami mögül a viselkedésem figyelnék. A falakon sem látszottak azok az elkenődő kéznyomok, amelyekből egy filmben talán Tom Cruise levette, hogy itt miken mentek keresztül a rabok.

Aztán újra megjelent a tiszt, és ránézve tudtam: hideg, nyirkos kézfogása lehet. De nem kezet nyújtott, csak az útlevelemet, a fényképes, indiai vízumnál kinyitva. Nem értek ukránul, de egyértelmű volt, mit kérdez:

Indiai vagyok?

Nem, nem vagyok indiai, az egy vízum.

Újra magamra hagytak a kétségeimmel.

Csak hogy értsék, min mentem keresztül lelkileg. Előző nap együtt vonatoztam a Krímből Kijevbe újságírók nemzetközi csoportjával, és mindenkinek volt egy elrablós sztorija. Egy olasz fotóst hat óráig tartottak fogva valami Szevasztopol melletti bázison. A sajtócenterből ismert angol újságíró csaj azt mesélte, őt egyenesen rangjelzés nélküli orosz katonák vittek magukkal, mert fotózott a határon. Én meg ott álltam, több száz fotóval, tucatnyi cikkel, videóval, és még csak nem is taszigált senki. Kellemetlen.

Szememmel a környezetem pásztáztam, hogy majd minden részletről beszámolhassak. Ha ugyan lesz még lehetőségem beszámolni, gondoltam keserű mosollyal a számon.

Majd kinyílt az ajtó. Nyájas, angolul beszélő tiszt lépett be. Hát ezt játsszuk: jó rendőr, rossz rendőr. Legyen. Arcom rezzenéstelen maradt.

A gázálarccal van a baj, amit a feladott csomagomban találtak

– mondta kedvesen a férfi – fegyvernek minősül ugyanis, de most az egyszer nem bánják, vigyem át a határon." Jó utat kívánt, és öt perc múlva már a duty free shopok közt álltam kábán. 

Nem tudtam, mihez kezdjek váratlan szabadulásommal. Aztán megpillantottam egy ismerős újságírót, biccentettem, és kitörtek belőlem az addig elfojtott érzések: hogy milyen, amikor a szabadság hullámokban borít el, és végezhetem munkám, a pártatlan tájékoztatást, vagy szabadon kikérhetem itt, ezt a viszkit, nem, jeget nem kérek. Láttam a szemén, hogy érti.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?