Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

A franciák összevesztek a ruandaiakkal

2014.04.07. 13:06

A ruandai hatóságok visszavonták Franciaország nagykövetének akkreditációját az 1994-es népirtás évfordulója alkalmából az ország fővárosában, Kigaliba szervezett megemlékezésekre, így a franciákat senki nem képviseli majd – közölte hétfőn maga a nagykövet, Michel Flesch, írja az MTI.

A megemlékezés-sorozat hétfői hivatalos megnyitóján a legnagyobb kigali stadionban eredetileg egy küldöttség vett volna részt Franciaország képviseletében, amelyet Christiane  Taubira igazságügy-miniszter vezetett volna. A franciák szombaton viszont meggondolták magukat, mert Paul Kagamé ruandai elnök egy interjúban azzal vádolta meg Franciaországot és Belgiumot, hogy "közvetlen szerepet játszott a népirtás előkészítésében", sőt "annak végrehajtásában is részt vett". Párizs vasárnap este bejelentette, hogy csak a nagykövet képviseli az országot az ünnepségen.

A nagykövet elmondta, hogy nem sokkal a bejelentés után, vasárnap késő este a ruandai külügyminiszter felhívta őt telefonon, és közölte vele, hogy visszavonták az akkreditációját az ünnepségre. Flesch megkérdezte a külügyminisztert, hogy hétfőn délután elhelyezhet-e egy koszorút a népirtás áldozatainak emlékművénél, Gisoziban, de azt a választ kapta, hogy nem.

Párizs nem akar bocsánatot kérni

Az AFP szerint a népirtás 1994-es kezdetekor Franciaország szövetségese volt a Ruandát vezető szélsőséges hutu rezsimnek, és máig kérdéses, hogy milyen szerepe volt a tömeges gyilkosságokban.

Franciaország és Ruanda 2010-ben hivatalosan megbékélt egymással, de viszonyuk nagyon kényes maradt, aminek jele a mostani feszültség is. Párizs 2010-ben elismerte, "súlyos hibákat követett el" a ruandai helyzet megítélésében, de soha nem volt hajlandó bocsánatot kérni, noha Kigali ezt várná el.

A 10 évvel ezelőtti megemlékezéskor is történt egy súlyos incidens Kigali és Párizs között. Az akkori francia külügyminiszter vezette küldöttség lerövidítette ruandai látogatását, mert Kagamé beszédében bírálta Franciaországot, amiért "van képe nem bocsánatot kérni".

A franciák tagadják, hogy népírtottak volna

Edouard Balladur, aki a ruandai népirtás idején Franciaország miniszterelnöke volt, és Jean-Claude Lafourcade tábornok, az akkori francia katonai-humanitárius művelet parancsnoka hazugságnak nevezte hétfőn az Europe 1, illetve az RTL rádiónak adott nyilatkozatában Kagamé azon állítását, hogy Franciaország részt vett a mészárlásban.

Mint Balladur mondta, "Franciaországnak semmilyen szerepe nem volt a népirtásban, sőt az egyetlen ország volt akkor, amely humanitárius műveletet szervezett a további tömeggyilkosságok megakadályozására".

Ruandában 1994 áprilisa és júliusa között a többségi hutu nemzetiséghez tartozó szélsőséges milíciák mintegy 500 ezer kisebbségi tuszit és 300 ezer mérsékelt hutut mészároltak le.