Döcög az ukrán hadsereg keleten
![2014-04-15T180007Z 1860013095 GM1EA4G05GF01 RTRMADP 3 UKRAINE-CR](http://kep.index.hu/1/0/590/5902/59024/5902450_85ae2bf0710302bc0831bc5a3b7b5e4f_wm.jpg)
További Külföld cikkek
Visszaszerezték a kramatorszki katonai repülőteret az ukrán erők a kelet-ukrajnai szeparatistáktól – egyelőre ennyi az eredménye a kedden elindított terrorelhárító akciónak, amelyet az ukrán hadsereg különleges egységei a kelet-ukrajnai szeparatisták ellen folytatnak. Egyes források 4-11 halottról tudnak az akció kapcsán, az ukrán hivatalos beszámolók szerint a repülőteret áldozatok nélkül szerezték vissza. A belügyminisztérium képviselője szerint foglyul ejtettek több szeparatistát is, de Sztanyiszlav Recsinszkij konkrétumokat nem közölt.
![Ukrán katonák oroszpárti tüntetőket tartóztatnak fel egy mezőn, Kramatorszk mellett](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/590/5903/59039/5903904_3e1745dceb8ba5ff741edf74dc0d3ce1_wm.jpg)
Azt azonban elmondta, hogy a repülőtér visszaszerzése az első komoly siker. Az erők egyelőre továbbra is a 120 ezres Donyeck megyei városra koncentrálódnak. Bár tegnap már arról szóltak hírek, hogy az ukrán erők Szlovjanszkba is bevonultak, Recsinszkij szerint a 120 ezres városban még nem jelentek meg.
Igaz, Kramatorszkban azt is vitatják, hogy egyáltalán harcot kellett vívniuk az ukrán erőknek a repülőtérért. Helyszíni beszámolók szerint azt nem is foglalta el korábban senki, csupán az oda vezető utakat ellenőrizték a magukat önvédelmieknek mondó erők.
A fogolykérdést is vitatják a helyiek, akik szerint legfeljebb az Ukrán Biztonsági Tanács (SZBU) által megbízott Vaszilij Krutov került kis híján fogságba, amikor a repülőtér közelében próbálta a feszült civileknek elmagyarázni, hogy milyen akció is zajlik a városban.
Az oroszok már Donyeckben vannak?
Az ukrán kormányfő helyettese szerint az orosz hadsereg légideszantosai is Ukrajna területén vannak. „Putyin minden szava hazugság arról, hogy itt nincsenek orosz katonai erők” – idézte Vitalij Jarjomát az Unian.
Dmitrij Timcsuk, az Információs Ellenállás nevű szerveződés vezetője szerint valóban vannak orosz katonák Szlovjanszkban is, olyannyira, hogy az ukrán erők körbe is zárták a várost, abban bízva, hogy sikerül néhányat elfogniuk.
Eközben Kramatorszkban a helyiek kaptak el két ukrán tankot, amit puskalövés nélkül vettek el a katonáktól. A helyiek nem csak civilekből álltak, a felvételeken rangjelzés nélküli, terepruhás csoportok is láthatók.
Ahhoz képest, hogy civilekről, és önkéntesekről van szó, elég gyorsan elsajátították a tankok kezelését.
Az Ukrajna föderalizációját követelő, Moszkva támogatását élvező kelet-ukrajnai szeparatisták jelenleg nyolc város megyei hivatalát tartják ellenőrzésük alatt Donyeck megyében. Ezek közül több helyen a polgármesteri hivatalt és a rendőrséget is elfoglalták a magukat önvédelmieknek nevező erők.
Az Ukrajnától a Krím félszigetet márciusban megszerző orosz vezetés szerint a kijevi kormány által indított katonai akció alkotmányellenes és polgárháborúba sodorja Ukrajnát.
Vlagyimir Putyin kedd este telefonon beszélt Ban Kimunnal. Az ENSZ főtitkárával az orosz elnök közölte: azt reméli, hogy a világszervezet elítéli majd Kijev katonai fellépését.
![2014-04-15T142447Z 1515295421 GM1EA4F1Q6C01 RTRMADP 3 UKRAINE](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/590/5902/59024/5902432_fe3a3b6230ef27fdb5dac9eabedfedd0_wm.jpg)
Putyin később a helyzetet megtárgyalta Angela Merkellel. A német kancellárral folytatott telefonbeszélgetésben az elnök a csütörtökre tervezett genfi megbeszélés fontosságát hangsúlyozta, amelyen Oroszország és Ukrajna mellett az EU és az Egyesült Államok képviselteti magát.
A NATO szerdára rendkívüli ülést hívott össze az ukrajnai helyzet megvitatására. Kedden a NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen jelezte, hogy a katonai szövetség nem vizsgálja Ukrajna katonai megsegítését, mert bízik a diplomáciai megoldásban, de felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a szeparatisták támogatásával, vonja vissza erőit az ukrán határról.
Rasmussen szerdán közölte, hogy a katonai szövetség az ukrán helyzetre válaszul növelni fogja jelenlétét szárazföldön, vízen és a levegőben is a Földközi-tenger keleti medencéjében és a Baltikumban is.