Zarándokok elfoglalták a Szent Péter tér környékét

2014.04.27. 07:58

A kanonizációs formula felolvasásával Ferenc pápa vasárnap Rómában szentté nyilvánította XXIII. János és II. János Pál pápát. Ez az első eset, hogy egyszerre két pápát kanonizáltak. A XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatására Rómába érkezett zarándokok vasárnap hajnalra teljesen elfoglalták a Szent Péter térre vezető utcákat – írja az MTI.

A kordonoknál felgyülemlett tömeg azt kiabálta, hogy engedjék be őket. Tapssal, imával és énekkel adtak nyomatékot követelésüknek, hogy nyissák ki a kapukat. Amikor ez megtörtént, olaszok, lengyelek, franciák, magyarok és a világ minden részéből érkezett zarándokok futva indultak el a térre.

A kordonoknál álló rendőrök csoportokban igyekeztek átengedni a hatalmas tömeget, de az néha erősebbnek bizonyult. Az emberek egyébként türelmesen és boldogan igyekeztek Róma minden utcáján a tér felé.

XVI. Benedek nyugalmazott pápát hosszan tartó tapssal, Benedek, Benedek! felkiáltásokkal ünnepelte a szentté avatásra összegyűlt tömeg. XVI. Benedek fél órával a ceremónia kezdete előtt, fehérbe öltözve, püspöki süveggel a fején, botra támaszkodva érkezett meg a Szent Péter térre.

A volt egyházfő a szertartást Ferenc pápával együtt bemutató bíborosoknak és püspököknek fenntartott részen foglalt helyet. Rómában közben eleredt az eső, de a hívek jól felkészültek esernyőkkel, esőkabátokkal és kalapokkal, mert a meteorológiai szolgálat azt jósolta, hogy rossz idő várható vasárnap az olasz fővárosban.

Délelőtt pár perccel 10 óra után Ferenc pápa vezetésével kezdődött meg XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatási miséje. Ferenc pápával mintegy 150 bíboros és ezer püspök koncelebrál a Szent Péter-bazilika előtt felállított szabadtéri oltárnál.

Sokan az Angyalvár előtti téren éjszakáztak hálózsákokban. Az olasz polgári védelem emberei vizet osztanak, a kerekes székes zarándokokat a térnek az oltár közeli részébe segítik.

Az internet- és mobilszolgáltatás a Vatikán egész környékén akadozik a telítettség miatt.